Mol Vidi: eddig ideális a svéd túra – Malmőben a csapat

PIETSCH TIBOR (Malmö)PIETSCH TIBOR (Malmö)
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 15:17
null
Ezzel a géppel repültek Svédországba a fehérváriak (Fotó: a szerző)
Magyar bajnokok, ha találkoznak: hétfő reggel Ferihegyen összefutott a Malmö FF elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre induló Mol Vidi FC és a berlini atlétikai Európa-bajnokságra igyekvő Baji Balázs. A székesfehérváriak (külön)gépe pontban tíz órakor szállt fel – jó néhányan kedvező előjelnék vették, hogy a repülő oldalán az Idealtours felirat virított… Tény, a túra első szakasza ideális volt, mintegy másfél órányi utazást követően a piros-kékek épségben megérkeztek Svédország harmadik legnépesebb városába.

A légi kikötőben persze ki mással, mint Zlatan Ibrahimoviccsal szembesültek először – Malmö egyik leghíresebb szülötte vigyorgott rájuk egy méretes fotóról. Fél óra múltán már Juhász Rolandék is mosolyogtak: miközben felpakolták bőröndjeiket a rájuk váró buszra, örömmel nyugtázták, hogy a Celtic vagy az AEK Athén lenne az ellenfelük a rájátszásban – már ha túljutnak a Malmőn. Az öröm természetesen annak szólt, hogy ez esetben a Vidire valódi futballünnep várna: a Celtic elleni csata nyilván remek hangulatban telne. Ami azt illeti, az AEK elleni is...

Innentől fogva már csak egy óhajuk volt a fehérváriaknak: az Európa-liga-sorsolás ne úgy alakuljon, hogy adott esetben megint a Ludogoreccel hozza össze őket a sors. Nos, már a Radisson Blu hotelben elfogyasztott ebéden is túl voltak a játékosok, amikor megtudták, hogy ez a vágyuk is teljesült: ha a jövő keddi, Malmö elleni BL-selejtező visszavágójának végén a svédek ünnepelhetnek, nekik a walesi TNS-sel vagy a Korcsmár Zsoltot is felvonultató dán Midtjyllanddal kellene megküzdeniük az Európa-liga-csoportkörért.

Hivatalosan ugyanakkor senki nem értékelte a sorsolást, mondván, jelen pillanatban a kedden 19.15 órakor a Swedbank Stadionban kezdődő „odavágónál" messzebb nem érdemes tekinteni. Úgyhogy egyelőre a rájátszásról egy szót se, mint ahogy másról se – minden továbbit a Vidi 18.15 órakor kezdődő sajtótájékoztatója után.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
4 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
15 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik