BL: Nikolics nem adja fel, távozókról és érkezőkről is beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.23. 00:00
null
Huszti Szabolcs kiállításának pillanata – Marko Nikolics átszervezi a csapatát (Fotó: Szabó Miklós)
A Mol Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolics az AEK elleni 2–1-es vereség után csapata hozzáállásával és egyenlő létszámnál mutatott játékával elégedett volt, véleménye szerint Huszti Szabolcs korai kiállítása döntőnek bizonyult.

„Nagyon szoros meccs volt, sőt egyenlő létszámban még nyertünk is… Persze csak egyben lehet számolni a mérkőzést, a kiállítás pedig döntő volt. Örülök, hogy sok szurkoló látogatott ki. Athénban is próbáljuk a maximumot kihozni magunkból. Sosem adjuk fel, mindig hiszünk a győzelemben, erről szól a futball” – összegzett a találkozó utáni sajtótájékoztatón Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője, aki Huszti Szabolcs kiállításáról nem nyilvánított véleményt.

Az AEK edzője az ő piros lapjukat szigorúnak érzi
Kovács Huszti kiállításáról: Azt tanultam az óvodában, hogy így kell odamenni – televíziós gyorsinterjúk itt!
Rocchi osztogatta a pirosakat, az AEK egy góllal legyőzte a Vidit – a mérkőzés tudósítása itt!

„A bírót sosem kommentálom. Nagyon nehéz volt emberhátrányban játszani” – mondta a szakember, aki egy újságírói felvetésre, a saját higgadtsága kapcsán úgy fogalmazott: belül közel sem annyira nyugodt, mint ahogy kifelé látszik, de vezetőedzőként neki sosem szabad elveszítenie a fókuszt.

Azt is elmondta, hogy azért nem cserélt többet a meccsen, mert véleménye szerint jól futballoztak, a lendületet pedig nem akarta megtörni fölösleges változtatással.

„Boldog vagyok, mert a játékosaim mindent kiadtak magukból, nagyon jó volt a mentalitásuk.”

Nikolics az NSO kérdésére a közelgő átigazolási hajráról is beszélt, illetve arról is faggattuk, számol-e távozókkal, mi lesz a sorsa az utóbbi időben mellőzött Sztefan Scsepovicsnak.

„A kettős terhelés miatt három-négy labdarúgóra még szükségünk van, de erről egyelőre nem tudok konkrétumokkal szolgálni. Érkező és távozó is lesz, mindenre fel vagyunk készülve” – reagált a Vidi vezetőedzője.

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

MOL VIDI FC–AEK ATHÉN 1–2 (0–1)
Budapest,
Groupama Aréna. Vezette: Gianluca Rocchi (Elenito Di Liberatore, Mauro Tonolini – olaszok)
MOL VIDI FC:
Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (M. Scsepovics, 54.) – Kovács I., Huszti – Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
AEK ATHÉN: Barkasz – Bakakisz, Ikonomu, Lambropulosz, Hult – Galanopulosz (Alef, 66.), Simoes – Bakaszetasz, Klonaridis (Hélder Lopes, 82.), Mantalosz – Livaja (Ponce, 86.). Vezetőedző: Marinosz Uzunidisz
Gólszerző: Lazovics (68.), ill. Klonaridis (34.), Bakaszetasz (49.)
Kiállítva: Huszti (23.), ill. Bakaszetasz (53.)

A visszavágót augusztus 28-án rendezik meg Athénban. A párharc győztese a Bajnokok Ligája csoportkörébe, vesztese az Európa-liga csoportkörébe kerül.

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:02

Szentpéterfáról érkezett szurkolókkal ünnepelt Varga Barnabás

Európa-konferencialiga
2026.03.14. 09:08

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Edzője is kiemelte a duplázó Varga Barnabást

Légiósok
2026.02.09. 07:47

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
2026.02.02. 09:36
Ezek is érdekelhetik