BL: csendben és rendben telt a Vidi napja Malmőben

PIETSCH TIBOR (Malmö)PIETSCH TIBOR (Malmö)
2018.08.07. 17:22
Csendben és rendben telt Malmőben a kora esti Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Mol Vidi FC napja.

Délelőtt csupán egy laza séta jelentette a kötelező programot, no meg a meccs előtti utolsó videózás. Az ebédet követő pihenő után taktikai eligazítás várt a csapatra, amely egy és háromnegyed órával a 19.15 órás kezdés előtt indul(t) el a Swedbank Stadionba.

Az arénáról tudni érdemes, hogy 2009 óta a Malmö FF, egyben az egyik legkeményebb svéd szurkolótábor „otthona". Apropó, szurkolók, az előrejelzés szerint megtelhet a létesítmény, ez nemzetközi mérkőzésen 21 ezer nézőt jelent (17 óráig 17081 jegyet adtak el). A lelátón lesznek magyarok is, jó néhányan Székesfehérvárról érkeznek, de a meglehetősen népes malmői magyar kolónia is képviselteti magát, a közösségi fórumon található csoportjukban 150-en jelezték már, hogy a helyszínen szorítanak – természetesen Vidiért.

Noha a Sydsvenskan keddi számában arról olvashattunk, hogy Huszti Szabolcs is pályára lép, ezt kizárhattuk: a középpályás az eddigi BL-selejtezőkön begyűjtött három sárga lapja miatt ugyanúgy a lelátóra kényszerül, mint a malmői magyar mag. Hogy a szakember kivel pótolja, egyhamar kiderül – folytatás 19.15 órától a Swedbank Stadionban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

BAJNOKI ÁG
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Augusztus 7., kedd:
19.15, Malmö: Malmö FF (svéd)–Mol Vidi FC (Tv: Duna World)
VISSZAVÁGÓ
Augusztus 14., kedd:

20.00, Felcsút: Mol Vidi FC–Malmö FF (svéd)

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
22 órája

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Hétgólos hátrányból felálltunk, de a győzelem nem jött össze Svájc ellen

Kézilabda
2026.01.23. 19:36

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57
Ezek is érdekelhetik