Real Kijev – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2018.04.13. 23:51

Összevetve: 779–962.5 és 548–388.9, illetve 499–636 és 188.05–82.75. Ugye, kimatekozta mindenki a végeredményt? Na jó, nem árulunk tovább zsákbamacskát, a számok a labdarúgó Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga elődöntős párosításaiban szereplő csapatok kereteinek piaci értékét fedik millió euróban. Magyarán: Bayern München–Real Madrid és Liverpool–Roma, illetve Arsenal–Atlético Madrid és Marseille–Salzburg.

Ami először szembetűnik, hogy mindkét sorozatban akad egy amolyan előre hozott finálé a két legesélyesebb és gazdasági szempontból is legtöbbre tartott szereplővel. Emiatt az érintetteken kívül mindenki boldog lehet, a hoppon maradó, idáig el nem jutó riválisok hívei némi kárörömmel, az általában az esélytelenebbek mellett álló semlegesek meg csak úgy.

Még azon is lehetett kicsit lovagolni, hogy a római klub a honlapján állítólag már a sorsolás előtt órákkal árulta a Liverpool elleni jegyeket, pedig inkább photoshop a titok nyitja, mint csalás, vagy az is lehet, az olaszok a kívánságukat nyomtatták rá a virtuális belépőre. A lényeg, hogy létrejön az 1984-es BEK-döntő visszavágója (34 évvel ezelőtt épp Rómában az angolok nyertek tizenegyesekkel), Mohamed Szalah, az új Mersey-parti kedvenc pedig ellenfélként térhet vissza előző csapatához.

A másik ág patinája szemkápráztató, a Real és a Bayern összesen 18-szor csapott össze a BL egyenes kieséses szakaszában, ami csúcsnak számít. A német kispadon ülő Heynckes mester mindkét klubbal megszerezte már a trófeát, amit most megint a honfitársaival akar a magasba emelni. Akinek rövid az emlékezete, annak csak a legjobb nyolc közötti tavalyi párharcot idézzük fel erős magyar szállal: a madridi hosszabbításos visszavágón Kassai Viktor finoman szólva is kivívta a bajorok haragját.

Más, aktuálisabb kapcsolódási pontunk nemigen maradt az idei nemzetközi kupahajrával (sem), hiszen Gulácsi Péter Lipcséje elvérzett az El-negyeddöntő marseille-i meccsén. A Salzburg bravúrja mindenesetre a kicsiknek szóló halvány fénynyaláb, hogy a nagyobbakhoz képest töredéknyi piaci értékkel és költségvetéssel, szerény közép-európai bajnokságból is el lehet jutni a záró küzdelmekig. Azért arra nem fogadnánk nagy tételben, hogy az osztrákok ott lesznek a lyoni fináléban.

A BL utolsó meccsét pedig az ukrán fővárosban rendezik, ott derül ki, hogy a Real Kijev, a Bayern Kijev, az FC Kijev vagy az AS Kijev lesz-e a végső győztes. Egyelőre a címvédő tűnik a favoritnak, de ha a Realt a spanyol „királyi” jelző helyett reálisnak fordítjuk, bízhatunk benne, hogy az kerül a csúcsra május 26-án, aki tényleg megérdemli.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik