BL: Elhagyatottnak éreztük magunkat – Tuchel az UEFA-t bírálja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.12. 22:23
null
A szurkolók nem hagyták magára a dortmundi csapatot – Tuchel szerint az UEFA igen (Fotó: AFP)
Thomas Tuchel, a Borussia Dortmund vezetőedzője a Monacótól a BL negyedöntőjében hazai pályán elszenvedett 3–2-es vereség után mérgesen beszélt arról, hogyan bánt az európai szövetség a csapatával a keddi robbantásos merénylet után.

„Borzasztóan nehéz két nap volt. A játékosokra bíztam a döntést, ki akar játszani, ki nem” – mondta Thomas Tuchel a keddi robbantásokra utalva.

„A reggeli edzés jól sikerült, végre eltereltük a gondolatainkat a keddi borzalmakról. Megtámadtak minket, de erre csak a pályán nyújtott teljesítményünkkel válaszolhatunk – folytatta a vezetőedző. – Egyetlen játékosom sem döntött úgy, hogy ki akarja hagyni a mérkőzést.”

„NEM SOK CSAPAT TUD GYŐZNI DORTMUNDBAN”
A Dortmundban a Monacót két góllal 3–2-es győzelemhez segítő Kylian Mbappé szerint nincs lefutva a Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc.
„Nem sok csapat tud győzni Dortmundban. Gólt, gólokat akartunk szerezni, és sikerült. Ennek ellenére lesz mit kijavítanunk a játékunkon a visszavágóig, de most nem arra kell gondolnunk, hanem a Dijon elleni bajnokira, mert jelenleg az a legfontosabb meccsünk. Ha annak vége, jöhet ismét a Dortmund, amely nagyon elszántan fog pályára lépni a stadionunkban” – mondta a 18 éves támadó.

A Dortmund hazai pályán hátrányba került, idegenben kell kiharcolnia a továbbjutást.

„Fontos, hogy a sérültjeink felépüljenek. A mai mérkőzésen minden rosszul alakult, kaptunk egy lesgólt, egy öngólt. Azt sem tudom, mi fog történni egy hét alatt. Most, hogy vége a meccsnek, mindenki elgondolkodhat. Majd egy hét múlva Monacóban meg tudom mondani, készen állunk-e a játékra. Ami a fiúkat illeti, minden elismerésem az övék” – mondta Tuchel.

Dortmund: egy személy őrizetben – ezt tudjuk eddig

A német szakember neheztel az UEFA-ra, amiért meg sem kérdezte a klubokat a meccs új időpontjáról.

„Egy szöveges üzenetben tájékoztattak minket az új időpontról. A svájci irodájukban ücsörögve döntöttek, néhány perccel a robbantás után az volt az első kérdésük, hogy készen állunk-e a játékra? Úgy bánnak velünk, mintha csak sörös dobozokkal dobálták volna meg a buszunkat. Elhagyatottnak éreztük magunkat, senkit sem érdekelt, mit gondolunk” – mondta Tuchel, aki szerint az UEFA-nak több napot kellett volna adnia a csapatnak.

„Nem mondom, hogy két nap alatt túltesszük magunkat a történteken, de legalább valamelyest feldolgozzuk, összeszedjük a gondolatainkat, mert ezen a szinten csak tiszta fejjel lehet jó eredményt elérni. Az UEFA-nak csak az számít, hogy minden meccs le legyen játszva. Persze ez a mi érdekünk is, de az is fontos, hogy eredményesek maradjunk. Nem akarom kifogásnak használni a történteket, de képzeljék el, milyen volt a buszon, milyen érzés edzőként, hogy az egyik játékosodat kórházba szállítják, és utána még így is bánnak veled” – mondta nagyon elkeseredetten Tuchel.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, öt góllal küldte haza ellenfelét a Leipzig

Német labdarúgás
20 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
Tegnap, 11:47

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Ligue 1: kis híján elszórakozta négygólos előnyét a Marseille

Francia labdarúgás
2026.10.25. 19:40