BL: Zidane bízik benne, hogy Bale a Napoli ellen visszatérhet

2017.02.10. 16:40
Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője bízik abban, hogy a sérülés miatt kényszerpihenőjét töltő Gareth Bale pályára léphet a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A 27 éves walesi szélső jobb bokája november 22-én, a Sporting CP elleni csoportmérkőzésen sérült meg, majd egy héttel később Londonban megműtötték. Az előzetes becslések arról szóltak, hogy Bale április előtt nem tér vissza, ám a francia szakember reményei szerint bevethető lesz a március 7-i nápolyi találkozón.

„Remélem, hogy már előtte visszatér. Nagyszerűen dolgozik, s már csak azt hiányolja nagyon, hogy a csapattal együtt tréningezhessen” – hangsúlyozta a francia szakember.

A „királyi gárdára” rendkívül zsúfolt időszak vár: 25 nap alatt nyolc találkozót játszik, köztük a Napoli elleni két mérkőzést, az elsőt jövő szerdán a Santiago Bernabéu Stadionban.

A Real Madrid a bajnokságot egy ponttal vezeti a címvédő FC Barcelona előtt, ám az éllovas fővárosi csapat két mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Király-kupából a negyeddöntőben a Celta Vigo búcsúztatta Zinédine Zidane együttesét.

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
10 órája

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45

A vereség után már „mindenhol” Zidane kinevezéséről írnak a franciák kapcsán

Foci vb 2026
2026.07.15. 00:36

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Vb-öröknaptár: 7:1-es brazil győzelem és az a bizonyos Zidane-fejes

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:52

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30