Női BL: nem a magyar csatáron múlott – duplázott, nem lett hős

2015.10.16. 00:34
A címvédő 1. FFC Frankfurt hazai pályán 6–0-ra legyőzte a belga-holland közös bajnokságot megnyerő Standard Liege-t a női Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat közé jutásért rendezett párharc visszavágóján, ezzel kettős győzelemmel, 8–0-s összesítéssel bejutott a nyolcaddöntőbe. A német csapatban a bokasérüléséből lábadozó Marozsán Dzsenifer nem lépett pályára.

A két magyar játékost, Sipos Lillát és Vágó Fannit foglalkoztató St. Pölten búcsúzott a sorozattól, miután a hazai vereség után idegenben 2–2-es döntetlent játszott Sipos korábbi csapatával, az AGSM Veronával.Sipos Lillát és Vágó Fannit foglalkoztató St. Pölten búcsúzott a sorozattól, miután a hazai vereség után idegenben 2–2-es döntetlent játszott Sipos korábbi csapatával, az AGSM Veronával.

Az osztrák együttes Vágó két góljával kétszer is megszerezte a vezetést – de egyszer sem állt továbbjutásra –, ám az olaszok tizenegyesből mindkétszer egyenlítettek. A magyar légiósok végigjátszották a meccset, Vágó összeszedett egy sárga lapot is.

A nyolcaddöntő sorsolását október 19-én, hétfőn tartják az UEFA nyoni központjában. A párharcok első felvonásaira november 11–12-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A selejtezőből induló csapatok közül már csak a Ferencváros korábbi ellenfele, a német bajnok Bayern Münchent búcsúztató Twente van versenyben.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Zvezda Perm (orosz)–Stjarnan (izlandi) 3–1
Továbbjutott:
a Zvezda Perm kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel

1. FFC Frankfurt (német)–Standard Liege (belga) 6–0
Továbbjutott:
az 1. FFC Frankfurt kettős győzelemmel, 8–0-s összesítéssel

Zorkij Krasznogorszk (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–3
Továbbjutott:
az Atlético Madrid 3–2-es összesítéssel

AGSM Verona (olasz)–FSK St. Pölten-Spratzern (osztrák) 2–2
Továbbjutott:
az AGSM Verona 7–6-os összesítéssel

A NYOLCADDÖNTŐ MEZŐNYE
Kiemeltek:
1. FFC Frankfurt (címvédő, német), Olympique Lyon (francia), VfL Wolfsburg (német), Rosengard (svéd), Paris Saint-Germain (francia), Fortuna Hjörring (dán), Zvezda Perm (orosz), Barcelona (spanyol)
Nem kiemeltek: AGSM Verona (olasz), Örebro (svéd), Chelsea (angol), Twente (holland), Brescia (olasz), Slavia Praha (cseh), Atlético Madrid (spanyol), Lilleström (norvég)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
23 órája

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
2026.09.06. 20:14

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

Továbbra sem kapott gólt a hibátlan MTK, az ETO legyőzte a Puskás Akadémiát a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:54

Az idén már nem játszhat Csányi Dia, a vb-selejtezőket is kihagyja

Magyar válogatott
2026.08.17. 14:52

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48