BL: Idegenben kivívjuk a továbbjutást – Casoni magabiztos

2015.07.28. 22:47
A Videoton labdarúgócsapata hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a BATE Boriszovval a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, a fehérváriakat irányító Bernard Casoni szerint azonban idegenben kiharcolják a továbbjutást.

„Megérdemeltük volna a győzelmet, a játékosok mindent beleadtak. Az ellenfél góljánál hiába reklamáltam szabálytalanságot, európai kupamérkőzéseken az edző tiltakozása nem sokat ér. Szerencsére sikerült egyenlíteni, ez mentálisan helyre tette a játékosokat. Most már csak az van hátra, hogy idegenben megszerezzük a győzelmet és a továbbjutást, és ezt is tesszük majd” – mondta Bernard Casoni az M4-nek.

A francia szakember a sajtótájékoztatón már bővebben értékelt.

JUHÁSZ HÁTSÓ KERESZTSZALAGJA SÉRÜLT MEG
A 29. percben lecserélt Juhász Rolandnak az első hírek szerint a hátsó keresztszalagja sérült meg. Hogy milyen súlyosan, azt egyelőre nem tudni, de könnyen lehet, hogy néhány hetes kihagyás vár a védőre.

„Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert jól játszottunk, megérdemeltük volna a győzelmet – idézi a vidi.hu Casonit. – Jók voltunk a párharcokban, és jó pár lehetőségünk volt arra, hogy mi szerezzük meg a vezetést. Többet érdemeltünk volna, hiszen mentálisan is ellenfelünk fölé nőttünk. Jó úton vagyunk, az viszont hiányzik, hogy ezt egy győzelemmel is megpecsételjük. Sajnálatos, hogy Juhász megsérült és le kellett cserélni, valamint Kovács is összeszedett egy kisebb sérülést. A közönség megtapsolta a csapatot, ez is mutatja, hogy összességében jól játszottunk. Luijckx öngóljánál történt egy kisebb szabálytalanság, de egy nemzetközi meccsen ezt nem mindig fújják le, Ivanovszki góljánál pedig tévesen ítéltek lest. Ezek viszont olyan momentumok, amik sajnos benne vannak a fociban. A BATE vezetése után is szervezettek maradtunk, ez mindenképpen fejlődés a csapat életében. Továbbra is van esélyünk a továbbjutásra, ám ehhez gólt kell szereznünk idegenben. Azon leszünk, hogy sikerüljön.”

SZAVAZÁS

A hazai 1–1 után továbbjut-e a Videoton a BATE elleni BL-selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Harcos meccset vártunk, és harcos meccset is játszottunk – ez már a BATE-t irányító Alekszandr Jermakovics véleménye. – Rendkívül bosszantó, hogy az utolsó pillanatban gólt kaptunk, de ilyen a foci. Nem volt meglepetés a hazaiak játékában, azonban a Vidi támadásai után jobb kontrákat kellett volna vezetnünk. A Videoton nagyon jó csapat, ezt ma is láthattuk, a továbbjutás dönti majd el, hogy összességében melyik a jobb együttes.”

A Videoton nagyot küzdött, hogy visszajöjjön 0–1 után – és 1–1-ről várja a visszavágót (Fotó: Veres Viktor)
A Videoton nagyot küzdött, hogy visszajöjjön 0–1 után – és 1–1-ről várja a visszavágót (Fotó: Veres Viktor)

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAJNOKI ÁG

VIDEOTON (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–1 (Vinícius 89., ill. Luijckx 56. – öngól)

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01