A gólrekorder Totti borsot tört a City orra alá (is)

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.30. 20:40
null
A manchesteri Clichy küzd a római Gervinhóval (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája E-csoportjában a Manchester City az olasz Romát fogadta, és 1–1-es döntetlen született a rangadón. Az angolok hamar előnybe kerültek Sergio Agüero tizenegyesből szerzett találatával, amelyet a 38 évesen és 3 naposan kapuba találó, és ezzel BL-korrekorderré avanzsáló Francesco Totti egyenlített ki.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Totti megvillant a City ellen
Totti megvillant a City ellen

1–1-es döntetlennel kezdődött a Manchester City és az AS Roma összecsapása, ugyanis mindkét csapat kezdőjében egy-egy angol futballista kapott helyet: Joe Hart, illetve Ashley Cole. No és az a Maicon is pályára lépett, aki a Cityt hagyta ott az Örök Város kedvéért, és aki a 3. percben összehozott egy büntetőt Sergio Agüero lerántásával, a sértett pedig bevette a sérült Morgan De Sanctist helyettesítő Lukasz Skorupski kapuját. 1–0!

A „farkasoknál” egyébként két olasz kezdett: Alessandro Florenzi és a veterán Francesco Totti, aki hamarosan a BL korrekordere lett, ugyanis 38 éves és 3 napos „létére” csodálatos mozdulattal ívelt a tizenhatos bal oldalára betörve Hart mellett a túlsó alsóba. 1–1!

De még milyen jó az öreg a háznál. Főleg, ha korszakos zseni az az öreg…

Egyébként láthattunk még olasz ziccert az első félidőben (Maicon a lécre lőtt az ötös jobb sarka elől, Gervinho Hart kezébe), Kosztasz Manolasz kétszer is a szabályosság határán szerelt a tizenhatoson belül – és ezzel nagyjából össze is foglaltuk az első játékrészt.

Manuel Pellegrini beküldte a második félidőre James Milnert, majd hamarosan harcba dobta Frank Lampardot, a hajrá végén pedig Sztevan Joveticset is, de inkább a vendégeknek voltak további (kisebb) helyzeteik. Pontosabban kettő. Gól már nem született a – valljuk meg őszintén – kifejezetten pocsék második félidőben. Mint fentebb írtuk, az 1–1-es eredmény már a legelején kialakult…

Két kör után a csoportban máris ellépett a Bayern München, és máris lépéshátrányba került német és olasz ellenlábasához képest a City.

Manchester City–Roma 1–1

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Manchester City–AS Roma 1–1 (Agüero 4. – 11-esből, ill. Totti 23.)
KORÁBBAN:
CSZKA Moszkva–Bayern München 0–1 (Th. Müller 22. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 2–0 +2 6
2. AS Roma 2 1 1 6–2 +4 4
3. Manchester City 2 1 1 1–2 –1 1
4. CSZKA Moszkva 2 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

Vb-2026: Kínával és Indiával nem született még megállapodás a jogdíjakról

Foci vb 2026
2026.05.04. 14:57

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07
Ezek is érdekelhetik