BL: a Roma „kívülállóként” bizonyítaná, hogy többet ér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.29. 22:27
Az olasz AS Roma mestere, Rudi Garcia elmondása szerint „kívülállóként" bizonyítanának, és még csak elképzelni sem akarja annak a lehetőségét, hogy számukra rossz eredmény születik a Manchester City otthonában.

„Jól kezdtünk, megszereztük a három pontot a CSZKA ellen, ami azt jelenti, hogy a következő meccsre túlzott nyomás nélkül készülhetünk – mondta Rudi Garcia. – Mindenki leírt minket a sorsolás után, megvan mindenünk, hogy nyerjünk, míg a többiek csak veszíthetnek. A negyedik kalapban voltunk a sorsoláskor, úgyhogy kívülállók vagyunk, főleg egy olyan csoportban, amelyben benne van az angol és a német bajnok. Kívülállóként megpróbáljuk bizonyítani, hogy a Romát talán többre lehet értékelni."

„A holnapi is csak egy meccs, amelyen kulcsszerepet akarunk játszani, nem pedig nézők lenni. Nehéz mérkőzés lesz, de mindent meg kell tennünk, hogy megnehezítsük a City számára is. A Manchester erőssége a labdabirtoklásában van. Meglátjuk, mit csinálnak holnap, válaszolnunk kell minden egyes mozzanatukra. Holnap csak a második meccs lesz, jelenleg három ponttal állunk. Ha holnap többel állunk, az előrelépés lesz" – adott tanúbizonyságot éleslátásának a Roma mestere.Rudi Garcia. – Mindenki leírt minket a sorsolás után, megvan mindenünk, hogy nyerjünk, míg a többiek csak veszíthetnek. A negyedik kalapban voltunk a sorsoláskor, úgyhogy kívülállók vagyunk, főleg egy olyan csoportban, amelyben benne van az angol és a német bajnok. Kívülállóként megpróbáljuk bizonyítani, hogy a Romát talán többre lehet értékelni."

„A holnapi is csak egy meccs, amelyen kulcsszerepet akarunk játszani, nem pedig nézők lenni. Nehéz mérkőzés lesz, de mindent meg kell tennünk, hogy megnehezítsük a City számára is. A Manchester erőssége a labdabirtoklásában van. Meglátjuk, mit csinálnak holnap, válaszolnunk kell minden egyes mozzanatukra. Holnap csak a második meccs lesz, jelenleg három ponttal állunk. Ha holnap többel állunk, az előrelépés lesz" – adott tanúbizonyságot éleslátásának a Roma mestere.

„Még csak mérlegelni sem akarom annak a lehetőségét, hogy számunkra negatív eredmény születik. Hogy De Sanctis játszik-e holnap? Még meg kell vizsgálnunk, hogy meglássuk, teljesen egészséges-e. Könnyű felkészülni a BL-meccsekre. Nincs szükség arra, hogy feltüzeld a játékosokat, megteszik ők maguknak. Holnap mindent bele kell adnunk, a Juventus elleni meccs után lesz egy hetünk pihenni" – tette hozzá Garcia.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
KEDD

18.00: CSZKA Moszkva–Bayern München (E-csoport)
20.45: Manchester City–AS Roma (E-csoport)
20.45: APOEL–Ajax (F-csoport)
20.45: PSG–FC Barcelona (F-csoport)
20.45: Schalke 04–Maribor (G-csoport)
20.45: Sporting CP–Chelsea (G-csoport)
20.45: BATE Boriszov–Athletic Bilbao (H-csoport)
20.45: Sahtar Doneck–FC Porto (H-csoport)

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55