BL: két BATE-s hiányzik, a 11-eseket nem gyakorolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.04. 17:50
Megtartotta sajtótájékoztatóját a DVSC-Teva elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára készülő BATE Boriszov vezetőedzője, Aljakszandr Jermakovics. A szakvezető két futballistájára nem számíthat a boriszovi visszavágón.

„Dmitrij Baha és Dmitrij Mazalevszkij nem játszhat a Debrecen ellen, Dmitrij Lihtarovics felépült, minden más játékosom készen áll és bevethető. Nem hinném, hogy az első mérkőzéshez képest sokban változna a játék képe. A Debrecen talán még jobban a kontrákra és a pontrúgásokra fogja helyezni a hangsúlyt támadásban” – kezdte Jermakovics.

„Az MTK elleni mérkőzést nem volt érdemes elemezni, hiszen gyakorlatilag a második csapat játszott, a kulcsemberek ellenünk készültek, tehát tulajdonképpen ők is pihentek a visszavágóra, mint mi. Tovább akarunk lépni, ennek megfelelően akarunk fellépni a meccsen. Nem akarom megmutatni túl korán a lapjaimat, így a kezdőt nem árulom el – holnap majd mindenki meglátja. Szoros az eredmény, de csak a kapusaink készültek edzéseken tizenegyesekre, a mezőnyjátékosok nem gyakoroltak – teljesen más edzésen a gyakorlás, mint élesben odaállni egy tizenegyespárbajban a labda mögé. Nagyon remélem, nem kerül sor erre a lutrira a visszavágón” – folytatta.

A DVSC egygólos (1–0) előnnyel várja a keddi (19.30) visszavágót, melyet a Duna Televízió közvetít élőben.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04