BL: Kondás Elemér a fanyalgóknak is üzent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 22:48
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a BATE elleni győztes Bajnokok Ligája-selejtező után elmondta, sikerült megvalósítani, amit elterveztek, egyúttal üzent azoknak a fanyalgóknak is, akik a játékosok pihentetése miatt kritizálták az ikszes bajnoki nyitány kapcsán.

„Amit terveztünk, azt sikerült megvalósítani. Nem szerettünk volna gólt kapni, ezt elkerültük, ellenben lőttünk egyet, és még volt sanszunk másikra is. Nem szabad elfelejteni, hogy a mi kapunk előtt is adódtak lehetőségek. Kiváló csapatot sikerült legyőzni ma, de nem lesz egyszerű a visszavágó. Nem emelnék ki senkit, voltak hibák és nagyon jó dolgok egyaránt, a csapat egésze nagyon jól dolgozott. Ha a végén pontosabbak vagyunk, nagyobb is lehetett volna a különbség. Amióta ez a stadion megnyílt, mindig ilyen jó a hangulat, mint volt ma is” – mondta Kondás Elemér az MTVA kamerája előtt. Kondás Elemér az MTVA kamerája előtt.

„Megpróbálunk frissíteni, most mondanám a fanyalgóknak, akik kifogásolták, minek kell pihentetni, hogy a BATE ezelőtt sem játszott bajnoki meccset, és a héten sem fog. Ők ennyire tudnak készülni, nekünk a múlt héten és most is bajnokink lesz. Úgy kell forgatnunk a játékosokat, hogy lehetőleg jövő kedden és most pénteken is legyenek friss emberek” – tette hozzá a DVSC vezetőedzője, majd röviden kitért a sérültekre is. Úgy tűnik, Rene Mihelic „feszítője megpattant”, míg Szakály Péter esetében nem súlyos a probléma.

„Ha egy pici szerencsénk van a végén, tudtunk volna még egyet rúgni. Nem mondom, hogy nem vagyok elégedett az eredménnyel, hiszen a BATE közel olyan jó játékot játszik idegenben, mint hazai pályán. Vagyunk annyira jók, hogy tudunk kint is gólt rúgni, és akkor meglehet a továbbjutás. Ugyanilyen nehéz meccsre számítunk, annyi előnyünk van, hogy a BATE-nak majd jönnie kell, valószínűleg kontrára fogunk játszani. Az előző meccsekből kiindulva próbáltuk stabilabbá tenni a csapatot, még lehet rajta csiszolni, de jó úton járunk” – értékelt Szakály Péter, aki rúgást kapott a korábban sérült vádlijára, ezért kellett lecserélni.

A Nemzeti Sport Online helyszíni interjúit itt tekintheti meg!

BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

DVSC-TEVA–BATE BORISZOV (fehérorosz) – 1–0 – online tudósítás
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Vezette: Marciniak (lengyel)
DVSC: Novakovics – Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut – Mihelic (Bódi, 32.), Zsidai, Varga J., Szakály P. (Bouadla, 80.) – Sidibe, Volas (Seydi, 62.). Vezetőedző: Kondás Elemér
BATE: Csernyik – M. Volodko, Filipenko, Hagus, Poljakov – A. Volodko (Karnickij, 81.), Olehnovics, Gordejcsuk (Krivec, 61.), Alekszijevics (Pavlov, 59.) – Rogyionov, Szihnyevics. Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics
Gólszerző:
Sidibe (56. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik