BL: Martino szerint az elején túl nagy volt a különbség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 00:09
null
Messiék vakarhatták a fejüket – nem bírtak az Atléticóval (Fotó: Reuters)
A Barcelona vezetőedzője, Gerardo Martino úgy véli, elsősorban az első húsz percben mutatott gyenge játékuk miatt szenvedtek 1–0-s vereséget az Atlético Madrid otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, és emiatt kellett búcsúzniuk a sorozattól.

„Mi ma is megmutattuk azt az arcunkat, amely az elmúlt tíz évben a sikerekhez vezetett. Az első húsz percben túl nagy volt a különbség a két csapat között, utána viszont már nekünk is megvoltak a helyzeteink – kezdte az Atlético elleni, BL-búcsút jelentő vereség utáni értékelését Gerardo Martino, a Barcelona vezetőedzője. – A mérkőzés eleje úgy alakult, ahogy az Atlético szerette volna, hosszú labdáink voltak, a lepattanókra mentünk, nem volt elég intenzív a játékunk, nem volt négy vagy öt egymást követő passzunk. Arra számítottunk, hogy nagyobb kontroll alatt tudjuk tartani a meccset".

„A legutóbbi öt győztes meccsünkön ugyanazzal a taktikával játszottunk mint ma, de ma az ellenfelünk fölénk kerekedett. Nem számítok más meccsre a bajnokság utolsó fordulójában sem, hacsak nem mi szerezzük az első gólt" – tekintett előre Martino, hiszen a spanyol élvonalban még találkozik majd a Barca és az Atlético.

Az argentin szakember hozzátette, innentől számukra minden meccs döntővel ér fel, hétvégén a bajnokságban a Granada elleni éppúgy, mint jövő héten a Spanyol Kupában a Real Madrid elleni, amely valóban finálé lesz. A szakember hangsúlyozta, nem lesz sétagalopp a szezon hátralévő része sem, de nem hiszi, hogy a mostani kudarc rányomná a bélyegét a másik két sorozatra.

„Én mindig próbálom a legjobbat kihozni a játékosaimból. Ugyanakkor csodálom őket, a csapat iránti elkötelezettségüket. Nagy örömben van részünk, mert az egyik nagy riválisunk fölé tudtunk kerekedni, de most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk" – nyilatkozta a Barcelona kiverése után az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone.

„A BL hátralévő részét is ugyanolyan komolyan fogjuk venni, mint eddig – folytatta Simeone. – Továbbra is szerényen állunk a feladatokhoz. Negyven év után jutottunk el ismét ide, gyönyörű érzés. A szurkolóink fantasztikus légkört teremtettek, nagy hatással voltak a játékosaimra. A meccs eleji látványkép elképesztően szép volt. Úgy érzem, rengeteget fejlődtünk. A mérkőzés előtt semmi különöset nem mondtam. A legfontosabb az, hogy a játékosok fejében előre le legyen játszva a mérkőzés. Szerencsére senki sem tért el a tervtől, semmit sem rontottunk el, így nyugodtan játszhattunk. Nem a legjobbak nyernek mindig, hanem azok, akik harcolnak.”

Andrés Iniesta, a Barcelona középpályása nem lehetett ott végig a pályán, mivel Gerardo Martino vezetőedző az ő helyére küldte be Pedrót a hajrában.

„Meglepődtem, hogy engem cseréltek le, de az edző döntését el kell fogadni. Mindenki elemezheti a maga módján a történteket, de az igazság az, hogy a párharc nagy részében fölénk kerekedtek. Az Atlético megérdemli, hogy a legjobb négy között legyen, jól használta ki a lehetőségeit” – nyilatkozta Iniesta a lefújást követően.

„Rengeteget futottunk, úgy játszottunk a párharc mindkét meccsén, ahogy terveztük. Ilyen közönséggel lehetetlen kikapni. Csodálatos, ahogy minket buzdítanak. Az Atlético számára nincs elérhetetlen, most a bajnokságra koncentrálunk, és a realitások talaján maradva meccsről meccsre haladunk” – vélekedett Koke, a győztes gól szerzője.

Az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

ATLÉTICO MADRID (spanyol)–BARCELONA (spanyol)
1–0
Madrid, 53 592
néző. V: Webb (angol)
ATLÉTICO:
Courtois – Juanfran, Miranda, Godín, Filipe – Gabi, Tiago – Koke (Diego, 62.), Raúl Garcia, Adrián López – Villa (Rodríguez, 79.). Vezetőedző: Diego Simeone
BARCELONA: Pinto – D. Alves, Bartra, Mascherano, J. Alba – Xavi, Busquets, Neymar – Messi, Fabregas (A. Sánchez, 61.), Iniesta (Pedro, 72.). Vezetőedző: Gerardo Martino
Gólszerző: Koke (5.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
23 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
23 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik