BL: Wengernek csak bónusz lenne a csoportelsőség

2013.12.11. 12:06
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger számára az a legfontosabb a Napoli elleni BL-mérkőzés előtt, hogy együttese bekerüljön a legjobb 16 közé – a csoportelsőség már csak plusz lenne.

Az „ágyúsok” a két fél londoni találkozóján 2–0-ra nyertek, és már akkor is bebiztosítják a továbbjutásukat, ha nem kapnak ki hárommal Nápolyban.

„A játékosaim koncentráltak és ambiciózusak, ez pedig nagy elégedettséggel tölt el – mondta az összecsapás előtt Wenger. – A szokásos játékunkat fogjuk játszani, és megpróbáljuk birtokolni a labdát. A Napoli elleni meccs sordöntő lesz a BL-ben.”

Az Arsenal Lukas Podolski, Bacary Sagna, Yaya Sanogo, Alex Oxlade-Chamberlain és Abou Diaby nélkül utazik Olaszországba.

„Egyszerűek a prioritásaink, az első a továbbjutás. Számomra ez a legfontosabb, és ha az élen végzünk a csoportban, az csak annál jobb.”

A Napoli mindkét eddigi hazai BL-meccsét megnyerte a szezonban: az Olympique Marseille és a Borussia Dortmund ellen is győzött.

„Az atmoszféra a nagy mérkőzések velejárója, tudjuk, hogyan kell megbirkózni ezzel. Mindenhol ezt lehet tapasztalni. Akárhol játszol Európában, mindenhol ehhez kell hozzászokni, a Fenerbahce otthonától a Dortmundéig, ezzel mindenhol muszáj megbirkózni” – vélekedett a várható hangulat hatásairól Wenger.

F-CSOPORT
Olympique Marseille (francia)–Borussia Dortmund (német) 20.45
Napoli (olasz)–Arsenal (angol) 20.45

Legfrissebb hírek

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
20 perce

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41