A Götze-hajtású Dortmund tovább száguld

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 20:40
null
A dortmundi drukkerek ezúttal is félelmetes hangulatot teremtettek (Fotók:Reuters)
Magabiztos, 3–0-s hazai győzelmének köszönhetően a Borussia Dortmund 5–2-es összesítéssel továbbjutott az ukrán Sahtar Doneck ellen. A remekül játszó német csapat góljait Felipe Santana, Mario Götze és Jakub Blaszczykowski szerezte. Götze a gólja mellett gólpasszt is adott.

A PERCRŐL PERCRE FRISSÜLŐ ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT ITT OLVASHATJA!

A Borussia Dortmund Sahtar Doneck elleni kezdőcsapatában egy meglepetés volt az előzetesen jósolt együtteshez képest: a rutinos Sebastian Kehl helyett Sven Bender kezdett a középpályán. Az már korábban eldőlt, hogy a 2–2-vel záruló első első meccsen gólt szerző Mats Hummels influenzás, nem tudta vállalni a játékot. Az ukrán csapatban az tűnt kérdésesnek, hogy az első találkozón ugyancsak eredményes Douglas Costa vagy Taison kerül-e be a kezdőcsapatba, végül utóbbi lett a befutó. A Sahtarnál az első meccset eltiltás miatt kihagyó Olekszandr Kucser visszatért, és elfoglalta az ingatag formában futballozó, ráadásul az első meccs óta meg is sérülő Dmitro Csihrinszkij helyét Jaroszlav Rakickij mellett a védelem közepén.

A Sahtar így négy brazillal állt fel a keretében található tízből, a kispadon ketten ültek Eduardo Da Silva (aki horvát állampolgár is és horvát válogatott), valamint Douglas Costa. A brazilok alapjaiban meghatározhatják az ukrán csapat játékát, ugyanis a Sahtar legutóbbi 12 BL-góljából 11-et (92 százalék) szereztek a brazil légiósok. A hazaiak első számú gólfelelőse továbbra is a lengyel Robert Lewandowski, aki ebben a szezonban hét BL-meccsen öt gólnál jár, a három héttel ezelőtti „odavágón” is betalált.

A statisztikák több szempontból is a Dortmund sikerét ígérték: a Borussia még sosem kapott ki ukrán csapattól, öt győzelem, két döntetlen a mérlege, a Doneck viszont háromszor is alulmaradt már német együttessel szemben, ráadásul kétszer a Dortmundtól kapott ki (a 2001-ben a 3. selejtezőkörben 2–0-ra és 3–1-re nyert a német csapat). Jürgen Klopp csapata egyébként még veretlen a BL-ben ebben a szezonban, a Juventushoz és a Schalkéhoz hasonlóan.

A MÉRKŐZÉS

Lewandowski előtt alakult ki az első nagy helyzet
Lewandowski előtt alakult ki az első nagy helyzet

Ahogy az várható volt, félelmetes hangorkánban kezdődött a meccs. A Dortmund birtokolta többet a labdát, a Sahtar megpróbált letámadni, de kevés sikerrel. Az első helyzet is a hazaiak előtt alakulhatott volna ki Marco Reus jobb oldali beadása nyomán, de Kucser menteni tudott.

Tíz perc elteltével helyzetet nem jegyezhettünk fel, ellenben jelentős Dortmund-fölényt igen. Ami azonban késett, nem múlott: a 12. percben Mario Götze ugratta ki Lewandowskit, ám a lengyel csatár egy védő szorításában 13 méterről nem tudta elhelyezni a labdát Andrij Pjatov mellett – a kapus védte a lövést.

Az első helyzet után még inkább felpörgött az amúgy is jó iramú meccs. Marcel Scmelzer bal oldali centerezéséről centikkel maradt le a középen érkező Götze, majd a partjelző állította meg lesen az ukrán ellentámadást. A 18. percben pedig már Bender lőtt a donecki kapu fölé, majd az borzolta a hazai kedélyeket, hogy Damir Skomina játékvezető nem ítélt szabadrúgást egy egyértelmű buktatás után, amelynek az éppen kiugrani készülő Lewandowski volt a kárvallottja.

A vendégek első kapura lövésére 24 percet kellett várni, de Fernandinho kísérlete az egyik védőről szögletre pattant – a lehetőség mindenesetre megmutatta, a nagy hazai nyomás ellenére a Sahtar képes gyors ritmusváltásokra, kontrákra.

A Dortmund azonban nem vett vissza a lendületből, és a 31. percben Felipe Santana révén a vezetést is megszerezte! Mario Götze harcolt ki szögletet a jobb szélen, majd ő is adott középre, a sarokrúgáshoz előrejövő Santana pedig remekül érkezett a rövid oldalon, és a román válogatott Razvan Ratot megelőzve hat méterről a bal felső sarokba fejelt. 1–0 (A magyar–román vb-selejtező előtt Santana szép példát mutatott Szalai Ádáméknak, hogyan is kell lefejelni Ratot).

Götze a Dortmund legutóbbi hét BL-góljából ötben vállalt szerepet, négyszer gólpasszt adott, egyszer gólt szerzett. Ahogy ezt leírtuk, máris változott a statisztika: Lewandowski adott be balról, Götze pedig hét méterről egyből a hosszú sarokba passzolt, nyolcból hatra változtatva ezzel a fenti adatot. 2–0

Még a szünet előtt kis híján tovább nőtt a hazaiak előnye: Lewandowski jobb szélről leadott lövésébe Tomás Hübschmannak kellett belelépnie, majd az ezt követő szögletből Lukasz Piszczek lőtt 17 méterről a kapu fölé.

A remek első játékrészt egy Fernandinho-lövés zárt le – hosszú idő után először jutott el a hazaiak kapujáig a Sahtar –, amelyet Weidenfeller tolt a kapu fölé.

Elkezdődött a második félidő!

AZ ELSŐ FÉLIDEI STATISZTIKÁK
Labdabirtoklás: 66–34 (százalék)
Kapura lövések: 8–3
Kaput eltaláló lövések: 6–1
Szögletek: 6–4
Veszélyes támadások: 20–11
Szabálytalanságok: 5–7
Sárga/piros lapok: 0/0–1/0
(forrás:UEFA)

A szünetben mindkét edző cserélt. A hazaiaknál bejött Bender helyére Kehl, míg a vendégeknél Taison helyére Douglas Costa állt be, aki három perc alatt több veszélyt jelentett a Dortmund kapujára, mint a Sahtar a teljes első félidőben, igaz, mindkét helyzetét kihagyta a jobb szélen kevergető brazil, csakúgy, mint nem sokkal később Fernandinho, aki egy cselsorozat után már nem tudott lőni.

Az első hazai lehetőség ebben a félidőben Reus nevéhez fűződött, aki 19 méterről, szabadrúgásból a bal alsó sarok irányába csavart, de Pjatov védett.

A kicsit visszafogottabb kezdés után hamar magára talált a Dortmund, az 56. percben Götze az elé álló bírót is kicselezve lőtt kapura, de labdáját fogta Pjatov.

Blaszczykowski szerezte a harmadik dortmundi gólt (Fotó: Reuters)
Blaszczykowski szerezte a harmadik dortmundi gólt (Fotó: Reuters)

A BL-csoportmeccsein többször is „lepkéző” ukrán kapust már éppen megdicsértük volna a védések után, amikor Gündogan nem különösebben veszélyes távoli lövését kiejtette Jakub Blaszczykowski elé, aki köszönte szépen, és öt méterről megszerezte a harmadik hazai találatot. 3–0

A folytatásban a Sahtar hitehagyottá vált, és a Dortmund sem erőltette már annyira a támadásokat, mint addig, így visszaesett a 60 percig kimondottan közönségszórakoztató mérkőzés.

Talán a kicsit visszaeső iramba aludt bele Skomina játékvezető, aki nem vette észre, hogy Piszczek kézzel ütötte el a labdát Luiz Adriano elől a tizenhatoson belül.

A MÁSODIK FÉLIDŐ STATISZTIKÁI

Labdabirtoklás: 54–46 (százalék)
Kapura lövések: 15–12
Kaput eltaláló lövések: 11–7
Szögletek: 8–6
Veszélyes támadások: 36–30
Szabálytalanságok: 8–12
Sárga/piros lapok: 0/0–1/0
(forrás:UEFA)

Az utolsó húsz percre a lényegi kérdések már rég eldőltek. Tulajdonképpen már csak az volt a kérdés, növeli-e előnyét a Dortmund vagy esetleg szépít a Sahtar. Előbbiért a hazaiaknál csereként beállt Kevin Grosskreutz próbált tenni egy távoli lövéssel (Pjatov rajta volt), majd Reus lőtt közelről a kapu mellé. Utóbbi, vagyis a szépítés pedig Rakickijnek nem sikerült egy szöglet után leadott lövésből, mert Weidenfeller védett. A német kapus később az ötösnél kivetődve az egyedül kilépő Luiz Adriano helyzeténél is nagy bravúrt mutatott be.

Az eredmény már nem változott, a Dortmund 3–0-ra győzött, és 5–2-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutott.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BORUSSIA DORTMUND (német)–SAHTAR DONECK (ukrán) 3–0
Dortmund,
65 413 néző. Vezette: Skomina (szlovén)
DORTMUND:
Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Felipe Santana, Schmelzer – Gündogan (Sahin, 82.), Bender (Kehl, a szünetben) – Blaszczykowski (Grosskreutz, 70.), Götze, Reus – R. Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
SAHTAR: Pjatov – Srna, Rakickij, Kucser, Rat – Hübschman (Sztyepanenko, 82.), Fernandinho – Alex Teixeira, Mkitarjan, Taison (Douglas Costa, a szünetben) – Luiz Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu
Gólszerző:
Felipe Santana (31.), Götze (37.), Blaszczykowski (59.)
Továbbjutott a Dortmund, 5–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik