BL: a Zenit leckét adott védekezésből a Milannak

2012.12.05. 07:16
Mathieu Flamini, a Milan francia középpályása a keddi Zenit elleni mérkőzést követően elmondta, hogy a találkozó előtt Silvio Berlusconi klubelnök megüzente a csapatnak, hogy – annak ellenére, hogy korábban eldőlt a csapat második helyezése a csoportban – nyerni kell. Ez nem sikerült, sőt, csak a Zenit szerzett gólt a találkozón.

„Jól kezdtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, de a Zenit jól védekezett, nem tudtunk gólt szerezni. Aztán az egyetlen helyzetéből gólt szerzett, és a második félidőben is tökéletesen zárt a saját kapuja előtt – mondta Flamini. – Pedig az elnök úr a meccs előtt leszögezte, hogy ez a meccs különösen fontos nekünk, amelyet muszáj megnyernünk. Talán nem is kell mondanom, mennyire csalódottak vagyunk."

Massimiliano Allegri vezetőedző szerint tanulságos leckét kapott csapata a Zenittől védekezésből.

„Egy helyzetből gólt kaptunk, ami megengedhetetlen. Túl sok gólt kapunk, a védelmet össze kell szedni, a Torino ellen ez nem ismétlődhet meg" – mondta Allegri.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
6 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
19 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
2026.11.06. 16:30

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
2026.11.06. 11:49

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
2026.11.06. 10:10

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
2026.11.06. 08:14

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
2026.11.06. 07:22