BL: a sportigazgató szerint a Milan a sors áldozata

2012.12.20. 13:29
A sors áldozatának nevezte együttesét az AC Milan sportigazgatója, Umberto Gandini, miután az olasz csapat a Barcelonát kapta ellenfélül a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mai sorsolásán.

„A sors áldozatai vagyunk. Ez az ötödik vagy a hatodik alkalom az elmúlt évekből, hogy a Barcelonát kapjuk a sorsoláskor” – nyilatkozta Umberto Gandini. Ezekből a párharcokból az utóbbi két szezonban a Barcelona került ki győztesen, a katalánok kétszer nyertek két döntetlen mellett.

„Ugyanakkor az ellenfeleink mindig aggódnak, ha meglátják, hogy a Milan lesz az ellenfelük, és most Katalónia is feliratkozhat az aggódók közé” – folytatta a sportvezető, aki kitért a Barca vezetőedzőjére, Tito Vilanovára is, akivel kapcsolatban tegnapi hír, hogy kiújult rákbetegsége, ami miatt megműtötték.

„Nagyon kellemetlen időszakot kell átélnie, de remélem, ott lesz a kispadon, amikor szembekerülünk a Barcelonával – fogalmazott Gandini. – Mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért, csapatunk folyamatosan fejlődik, és most itt az idő, hogy ezt a pályán is megmutassuk. A Barcelona egy tökéletes gépezet, amely nem szenvedett kárt Guardiola távozásával. Nagy próbatétel ez a csapatunk számára, de képesek vagyunk győzni.”

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
15 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33