BL: a PSG játékosait a bajnokság nem motiválja eléggé

2012.12.05. 06:53
Carlo Ancelotti szerint a Paris-SG tartását bizonyította, hogy 2–1-re le tudta győzni az FC Portót a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának utolsó fordulójában, és elsőként zárta a csoportját. A játékosok azonban úgy vélik, a BL-re jobban felszívja magát a csapat, mint a bajnokikra.

„Büszke vagyok a csapatomra, amely csattanós választ adott a kritikákra. Nagyon fontos volt számunkra az első hely megszerzése, mint ahogy az is, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek – mondta Ancelotti. – A formánkat át kell mentenünk a bajnokságra is, mert a Ligue 1-ben ötpontos hátrányba kerültünk a Lyonnal szemben, ami soknak tűnik, és nem szabad engednünk, hogy még tovább nőjön a különbség. A Porto elleni meccs megmutatta, hogy nincsenek ellentétek az öltözőben, alaptalanok a pletykák."

Thiago Silva szerint a Porto legyőzése újra lendületbe hozhatja a csapatot, de attól tart, hogy a francia bajnokságban nem tud ennyire jó teljesítményt nyújtani a csapat.

„Őszinte leszek: a csapatot sokkal jobban foglalkoztatja a BL, mint a bajnokság. Nem tudom, miért van ez így, nem feltétlenül hasznos dolog, de kár lenne tagadni" – mondta a Porto elleni első gólt szerző brazil védő.

Véleményét az argentin Javier Pastore is megerősítette. „Fiatalok vagyunk, sokkal többet gondolunk a jó BL-szereplésre, a többséget elsősorban ez motiválja. Valahogy át kell mentenünk ezt a mentalitást a bajnokságra, mert kezd elúszni a bajnoki cím" – mondta a támadó középpályás.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

„A következő napok kulcsszava számunkra: a hit” – Chelsea-álláspont a párizsi ötös után

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 10:15

Videó: Pedro Neto ellökte a labdaszedőt, aki nagyot esett

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 08:53

Elképesztő hibák és nagyszerű gólok, a PSG a végére kiütötte a Chelsea-t

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 23:00

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik