BL, D-csoport: a City-Ajax és a Real-Dortmund is 2-2 lett

2012.11.06. 22:35
null
Nagy csatát hozott a City és az Ajax meccse (Fotó: Reuters)
A Manchester City–Ajax és a Real Madrid–Borussia Dortmund mérkőzés is 2–2-es döntetlennel ért véget a labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának negyedik fordulójában.

A Real Madrid–Dortmund meccsről itt olvashatnak bővebben.

Az Ajax nagyszerűen kezdte a City elleni mérkőzést Manchesterben: már a tizedik percben megszerezte a vezetést Siem de Jong révén. Jobb oldali szögletet követően Niklas Moisander lőtt kapura, a labda megpattant az egyik védőn, ám De Jong a bal kapufánál becsúszva elérte azt, és a kapuba vágta. 0–1

Hét perccel később pedig már két góllal vezetett a holland csapat, amikor ismét Siem de Jong volt eredményes. A bal oldali szögletnél kihasználta, hogy szabadon hagyták, és a rövid felsőbe csúsztatta a labdát. 0–2

A 22. percben aztán látványos góllal szépített a City. Samir Nasri vezette befelé a labdát a jobb oldalról egy csel után, majd külsővel keresztbe ívelt. A labda Christian Poulsen fejéről tovább pattant, éppen Yaya Touréhoz, aki mellel átvette azt, majd kapásból félfordulatból a kapuba bombázott. 1–2

A második félidőben is mindkét oldalon akadtak veszélyes támadások, majd a 74. percben gól is született.

Sergio Agüero lépett ki, miután Mario Balotelli továbbtette Joe Hart kirúgását, és az argentin támadó Kenneth Vermeer kapujába lőtt. 2–2

A 88. percben Sergio Agüero az Ajax kapujába bombázott Alekszandar Kolarov középre lőtt labdája után, de a játékvezető nem adta meg a találatot les miatt. Az ítélet vitatható, míg Agüero másodszor szerzett érvénytelenített találatot a meccsen, amely így 2–2-es eredménnyel ért véget.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
D-CSOPORT
Manchester City (angol)–Ajax Amsterdam (holland) 2–2
Manchester, City of Manchester Stadium, 44 222 néző. Vezette: Rasmussen (dán)
Gólszerző: Y. Touré (22.), Agüero (74.), ill. S. de Jong (10., 17.)
Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2–2
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 74 932 néző. Vezette: Cakir (török)
Gólszerző: Pepe (34.), Özil (89.), ill. Reus (28.), Arbeloa (45. – öngól)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 4 2 2 – 6–4 +2 8
2. Real Madrid 4 2 1 1 10–7 +3 7
3. Ajax 4 1 1 2 6–8 –2 4
4. Manchester City 4 – 2 2 6–9 –3 2
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04