BL: Talán tart tőlünk a Debrecen - véli az albánok kapusa

2012.07.10. 11:07
Orges Shehi, az albán bajnok Skënderbeu egyszeres válogatott kapusa úgy véli, a DVSC-nél kitűzött prémium mutatja, a magyar csapat komolyan veszi a Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfelet, és tán egy kicsit tart is riválisától.

„A hírek szerint külön prémium jár a kiejtésünkért, ez pedig azt jelenti, hogy a magyarok komolyan vesznek bennünket, és egy kicsit tartanak is tőlünk. A Debrecenről az első benyomásom az, hogy nagyon jó játékosokból áll, akiknek ráadásul jelentős a nemzetközi tapasztalata – az, hogy már megjárták a BL csoportkörét, tökéletesen mutatja az erejüket” – nyilatkozta Shehi.

„A továbbjutás sorsa nem Korcëban dől el, legalábbis jó lenne, ha a visszavágót élessé tudnánk tenni. Fontos, hogy ne csak védekezzünk, és így lazábban tudjunk játszani – a legjobbunkat igyekszünk hozni, cél a továbbjutás. A felkészülésünk kitűnően sikerült, óriási segítség volt, hogy Ausztriában készülhettünk. A csapat jó állapotban van, már csak annyi marad nekünk, hogy ezt a Debrecen ellen a pályán is megmutassuk” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
5 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10