BL: Guardiola szerint a jövő elkezdődött Barcelonában

2011.12.07. 00:29
A Real Madrid elleni szuperrangadó előtt csoportgyőztesként megengedhette magának a Barcelona, hogy a tartalékcsapatot játszassa a fehérorosz BATE Boriszov ellen a Bajnokok Ligája H-csoportjának utolsó fordulójában. A fiatalok néhol élvezetes játékkal magabiztosan győztek, de mesterük már a jövőbe tekint: a középtávoliba és a nagyon közelibe.

„Ez egy sokra hivatott generáció – mondta a lefújást követően a Barcelona edzője, Pep Guardiola. – Keményen, egyszerűen tudtak játszani ebben a sorozatban is. Láttam hibákat természetesen, főleg a második félidőben, de nagyon elégedett vagyok velük. Köszönöm az első csapat játékosainak, mint Sergio Pinto, Andreu Fontas vagy Pedro, hogy segítették a fiatalokat, nem lehetett nekik egyszerű ma ebben a csikócsapatban futballozni. A klub előtt nagyszerű megújulási lehetőség áll, hiszen a mienk Bartra, Cuenca, Sergi Roberto, Muniesa vagy Rafinha. A klubnak számítania kell rájuk, egy hatalmas generáció ez. Persze most már a Real Madridon van a hangsúly, ma reggel is rájuk gondoltam. Remek formában vannak és ha győzni akarunk, csúcsformát kell mutatnunk. Ha kikapunk, kilenc ponttal elmennek, és onnan már nehéz lesz. De nem szabad erre gondolnunk, jól kell futballoznunk és helyzeteket gyártanunk."Pep Guardiola. – Keményen, egyszerűen tudtak játszani ebben a sorozatban is. Láttam hibákat természetesen, főleg a második félidőben, de nagyon elégedett vagyok velük. Köszönöm az első csapat játékosainak, mint Sergio Pinto, Andreu Fontas vagy Pedro, hogy segítették a fiatalokat, nem lehetett nekik egyszerű ma ebben a csikócsapatban futballozni. A klub előtt nagyszerű megújulási lehetőség áll, hiszen a mienk Bartra, Cuenca, Sergi Roberto, Muniesa vagy Rafinha. A klubnak számítania kell rájuk, egy hatalmas generáció ez. Persze most már a Real Madridon van a hangsúly, ma reggel is rájuk gondoltam. Remek formában vannak és ha győzni akarunk, csúcsformát kell mutatnunk. Ha kikapunk, kilenc ponttal elmennek, és onnan már nehéz lesz. De nem szabad erre gondolnunk, jól kell futballoznunk és helyzeteket gyártanunk."

„Négy góllal nyerni egy BL-szintű egyesület ellen hatalmas élvezet – örvendett a hazaiak egyik gólszerzője, Sergi Roberto. – Az szintén, hogy ilyen sokan pályára léptük az ifjúsági csapatból."

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51