BL: a müncheniek és a nápolyiak sem teljesen elégedettek

2011.11.02. 23:56
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának 4. fordulójában a Bayern München hazai pályán Mario Gomez mesterhármasának köszönhetően 3–2-re legyőzte a Napolit az öt gól mellett két kiállítást is hozó mérkőzésen. A német csatár első gólja volt a 250. Bayern-találat a BL-ben, a második a 300., amelyet német játékos szerzett a legrangosabb európai kupasorozatban, a harmadikkal pedig megelőzte Michael Ballackot a német ranglistán.

„A mérkőzés előtt mondtam a csapatnak, hogy nagyon nehéz nap elé nézünk – értékelt Jupp Heynckes, a Bayern München edzője. – A Napoli soha nem adja fel, szuper morállal rendelkeznek, és végig rohannak, harcolnak. Ezen a szinten semmi sincs ingyen, és nem veszítettünk idén még egy mérkőzést sem a BL-ben. Ennek a sikernek is örülni kell, ám az ilyen európai találkozók miatt állunk két lábbal a földön."Jupp Heynckes, a Bayern München edzője. – A Napoli soha nem adja fel, szuper morállal rendelkeznek, és végig rohannak, harcolnak. Ezen a szinten semmi sincs ingyen, és nem veszítettünk idén még egy mérkőzést sem a BL-ben. Ennek a sikernek is örülni kell, ám az ilyen európai találkozók miatt állunk két lábbal a földön."

„Azt hiszem, csapatom nem érdemelt vereséget a második félidei játéka alapján – így Walter Mazzarri, Napoli-edző. – Európa egyik legerősebb csapata ellen játszottunk, de sajnáljuk, hogy veszítettünk. A második játékrészben futballistáim nagyszerűek voltak, mindent beleadtak és megtették azt is, ami szinte lehetetlennek látszott. Nem kezdtünk viszont jól, sokat hibáztunk, nagy előnyt adva ezzel az ellenfélnek. Az ellenfél sokkal tapasztaltabb nálunk, de miután mindent megbeszéltünk a szünetben, más lett a mérkőzés. Két héttel ezelőtt döntetlent játszottunk velük, viszont ma jobban futballoztunk, mint akkor. Többet érdemeltünk volna. Nagyszerű éjszaka volt a mai, mert mi tettük azzá."

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű – mondta a Napoli duplázó védője, Federico Fernández. – Borzalmasan kezdtünk, de a fordulás után nagy dolgot cselekedtünk. Sajnos kikaptunk. Fantasztikus érzés volt két gólt is lőni ebben a stadionban, úgyhogy egyszerre vagyok most boldog és szomorú."

Legfrissebb hírek

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
16 perce

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:30

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:49

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36
Ezek is érdekelhetik