Bajnokok Ligája: A bírónak látnia kellett a tizenegyest - Mourinho

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 23:27
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője a játékvezetőt kritizálta a Lyon ellen 1–1-es döntetlennel záruló Bajnokok Ligája-mérkőzés után. A portugál szakember szerint büntetőt kellett volna ítélni a javukra Yoann Gourcuff kezezésénél.

„A játékvezetőknek vannak nehezebben megítélhető döntéseik, de vannak teljesen egyértelműen meghozható ítéleteik is, amelyek kapcsán senki sem kételkedik. Gourcuff kezezése öt méterre történt a bírótól és segítőjétől. Négy szem képtelen volt meglátni, amit mindannyian észrevettünk. Ugyanez történt velünk az Almería ellen, amikor a játékvezető nem látott meg egy hasonló esetet, de neki nem volt segítője. Mindannyian láttuk, hogy büntető volt. Azzal kettő nullára is vezethettünk volna. Nagyon bosszús vagyok. Vannak esetek, amelyeket észre kell vennie egy bírónak” – mondta Mourinho dühösen.

„Egy lépést tettünk előre. A Real Madrid háromszor veszített itt, és sohasem talált be. Ez az első alkalom, hogy ikszeltünk és betaláltunk. A visszavágón előnyben leszünk. Még minden kérdés nyitva van, de bízom benne, hogy a Bernabéu segít nekünk, és egy mágikus európai este vár ránk. Most már a Lyonnak vannak problémái. Bár az egy egy nem döntött el semmit, nekik kell idegenben játszaniuk” – tette hozzá a portugál szakember, aki Benzema beállításáról is beszélt.

„Úgy döntöttem, hogy Adebayorral kezdek, mivel kemény meccsre számítottam, sok hosszú labdával, ütközésekkel. Amikor a játékosok fáradtsága miatt kissé kinyílt az ellenfél, beküldtem Karimot. Szép, hogy hazatért, és ilyen fontos gólt szerzett” – jelentette ki Mourinho.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
11 órája

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
Tegnap, 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
Tegnap, 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik