BL: szinte biztos, hogy nehéz ellenfél vár a Barcára - körkép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.09. 17:29
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) december 16-án, pénteken tartja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, melyen olyan kitételek vannak, miszerint csoportelső csak csoportmásodikkal találkozhat, valamint két azonos nemzetbeli csapat, illetve azonos négyesben szerepelt gárdák nem kerülhetnek össze.

A legjobb 16 közé két olyan csapat, a dán FC Köbenhavn és angol Tottenham Hotspur jutott, amely története során még nem járt a sorozat ezen szakaszában.

A BL egyik egyik esélyesének számító FC Barcelona gyakorlatilag nem kaphat könnyű ellenfelet, ugyanis a címvédő Internazionale, az elmúlt idényben elődöntős Olympique Lyon, az AS Roma, az AC Milan, az Arsenal és az Olympique Marseille lehet a katalánok következő riválisa (utóbbi tűnhet a legkönnyebbnek).
    
A BL egyik egyik esélyesének számító FC Barcelona gyakorlatilag nem kaphat könnyű ellenfelet, ugyanis a címvédő Internazionale, az elmúlt idényben elődöntős Olympique Lyon, az AS Roma, az AC Milan, az Arsenal és az Olympique Marseille lehet a katalánok következő riválisa (utóbbi tűnhet a legkönnyebbnek).

A CSOPORTGYŐZTESEK ÉS AKIKET KAPHATNAK
A-csoport – Tottenham Hotspur
összekerülhet: Olympique Lyon, Valencia, FC Köbenhavn, AS Roma, Olympique Marseille, AC Milan
B-csoport – FC Schalke 04
összekerülhet: Internazionale, Valencia, FC Köbenhavn, AS Roma, Olympique Marseille, AC Milan, Arsenal
C-csoport – Manchester United
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, FC Köbenhavn, AS Roma, Olympique Marseille, AC Milan 
D-csoport – FC Barcelona
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, AS Roma, Olympique Marseille, AC Milan, Arsenal
E-csoport – Bayern München
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, Valencia, FC Köbenhavn, Olympique Marseille, AC Milan, Arsenal
F-csoport – Chelsea
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, Valencia, FC Köbenhavn, AS Roma, AC Milan
G-csoport – Real Madrid
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, FC Köbenhavn, AS Roma, Olympique Marseille, Arsenal
H–csoport – Sahtar
összekerülhet: Internazionale, Olympique Lyon, Valencia, FC Köbenhavn, AS Roma, Olympique  Marseille, AC Milan

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik