DVSC: a felszabadultság adhat esélyt a Basel ellen - Kulcsár

2010.08.02. 12:34
A hazai pályán elszenvedett 0–2-es vereség után Kulcsár Tamás, a DVSC-TEVA szélsője úgy véli, a Lokinak az égvilágon semmi veszítenivalója nincs az FC Basel ellen – teljesen nyugodtan játszhat a csapat a BL-selejtező visszavágóján.

„Felszabadultan kell játszani, aztán remélhetőleg jól jövünk ki belőle. Aki látta az első meccset, tudja, hogy akár fordított eredmény is születhetett volna. Nem akarok ugyanakkor úgy nyilatkozni, mint a Videoton játékosai, akik azt hangoztatták az első meccsük után, hogy jobbak voltak, a visszavágón pedig a Maribor könnyedén győzte le a Fehérvárt. Külső szemlélőként néztem a Basel elleni meccset, és úgy éreztem, hogy hajtottak a srácok, jól is játszottak, csak sajnos nem mentek be a helyzetek. Nem lehet tudni, hogy a valódi arcát mutatta a Basel, vagy mi voltunk jók, ez majd a visszavágón kiderül" – nyilatkozta Kulcsár a dvsc.hu-nak.

 

Legfrissebb hírek

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
2 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
5 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 17:17

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 11:37

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58