Szakály Péter sem játszhat a Basel ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 11:54
null
Szkály Péter (balra) a Basel ellen biztosan nem játszhat (Fotó: Czagány Balázs, archív)
A DVSC labdarúgócsapatának középpályása, Szakály Péter megbetegedett, így nem játszat a debreceniek szerdai, Basel elleni BL-selejtezőjén – adta hírül a dvsc.hu.

A DVSC ma délelőtt utazott Budapestre, a Basel elleni holnapi BL-selejtezőre, melynek a Szusza Ferenc Stadion ad otthont.

Nem tartott a csapattal a Levadia Tallinn ellen múlt héten továbbjutást jelentő gólt szerző Szakály Péter, aki tegnap még szerepelt Herczeg András keretében, ám ma reggel kiderül, hogy megbetegedett.

A sérülés után lábadozó Laczkó Zsolt és a szintén betegséggel bajlódó Kabát Péter sem futballozhat holnap (ők már a keretbe sem kerültek be), így Szakály már a harmadik hiányzója lesz Herczeg András klubmenedzser együttesének, sőt Czvitkovics Péter is kihagyott néhány edzést kisebb sérülés miatt, ám valószínűleg ő vállalni tudja a játékot.

A DVSC kora délután érkezik a fővárosba, és 19 órától edzést tart a holnapi mérkőzés helyszínén.

A DVSC BASEL ELLENI KERETE 
KAPUSOK: Mindaugas Malinauskas, Verpecz István
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Bernáth Csaba, Nagy Zoltán, Komlósi Ádám, Dajan Simac, Mirszad Mijadinoszki, Fodor Marcell, Kiss Zoltán, Luis Ramos, Varga József, Dombi Tibor, Kulcsár Tamás, Czvitkovics Péter, Rezes László, Yannick Mbengono, Adamo Coulibaly, Farkas Balázs

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik