Gyanús a DVSC egyik BL-meccse - sajtóértesülés

2010.05.19. 20:32
null
Az UEFA vizsgálja a Loki meccsét? (Fotó: Mirkó István)
A német ARD televíziós csatorna Fakt című műsorának információja szerint „legalább egy mérkőzés” bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).

Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága „a Debrecen legalább nyolc játékosát” kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A Fakt szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják.

Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője ugyanakkor a DPA német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit sem tud erről az ügyről. Az UEFA-t egyelőre nem sikerült elérnie a német hírügynökségnek.

A magyar bajnok Debrecen története során először szerepelhetett a BL főtábláján, ahol ugyanakkor nyeretlen maradt a Fiorentina, az Olympique Lyon és az FC Liverpool ellenében. A selejtezőben a svéd Kalmar, az észt Levadia Tallinn és a bolgár Levszki Szófia volt a csapat ellenfele.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.

A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA–Fiorentina (3–4) mérkőzés után érdeklődtek a legintenzívebben az UEFA fogadási botrányokkal foglalkozó illetékesei a debrecenienknél.   

„Az üggyel kapcsolatban csak annyit kívánok elmondani, hogy igen, valóban, az Újpest elleni bajnoki mérkőzésünk előtt az UEFA fegyelmi bizottságától érkező hivatalnokok meghallgatták nyolc játékosunkat – mondta Bartha Csaba sportigazgató. – Az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel a meghallgatásokról."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56