Didier Drogba duplájával magabiztosan nyert és jutott tovább a Chelsea

Vágólapra másolva!
2007.11.28. 23:02
A vártnál könnyebben és jóval nagyobb arányban nyert a Chelsea a Rosenborg otthonában. A vendég londoni együttesben a két gólt szerző Didier Drogba és a pazar formában futballozó Joe Cole vitte a prímet, az angol csapat pedig fölényesen, 4–0-ra nyert. A kékek a győzelemmel továbbjutottak csoportjukból, de hogy ki követi őket, az egyenlőre kérdéses. A másik mérkőzésen ugyanis a Valencia és a Schalke nem bírt egymással, 0–0-ra végeztek. A döntetlennek köszönhetően a Rosenborg mellett még mindkét gárda bejuthat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.


ROSENBORG–CHELSEA

A két csapat óriási téttel a vállán feszült egymásnak, a három pont ugyanis a csoportból való továbbjutást jelenthette. A norvégoknak a győzelem mellett, arra is szükségük volt, hogy a Schalke képtelen legyen idegenben legyőzni a Valenciát, ellenben az angolok számára a három pont begyűjtése a másik mérkőzés eredményétől függetlenül biztosíthatta a legjobb 16 közé kerülést.

A vendég együttesben két nagy visszatérőt fedezhettek fel a nézők, az előzetes várakozásokkal ellentétben ugyanis a kezdőcsapatban lépett pályára az eddig sérüléssel bajlódó csapatkapitány, John Terry és a balhátvéd, Ashley Cole.

Kitűnően kezdte a mérkőzést a Chelsea, amely az elefántcsontparti csatár, Didier Drogba révén már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést. A bivalyerős támadó huszadik BL-gólját szerezte pályafutása során, ehhez a találatához azonban kellett Joe Cole fantasztikus teljesítménye is. Az angol válogatott középpályás saját térfeléről megindulva vezette a norvég kapura a labdát, majd 17 méteres lövése pattant éppen gólszerző csapattársa elé.

A kékek kedvező helyzetből, nyugodtan, a saját játékukat a trondhemiekre rákényszerítve folytathatták a találkozót. Ennek nemsokára meg is lett az eredménye, egy újabb londoni gól képében. Ki más is szerezhette volna, mint a Chelsea-gólgyárosa, Didier Drogba. Az elefántcsontparti a változatosság kedvéért Shaun Wright-Phillips csodálatos cselei, és azt követő, hazaiak tizenhatosán belüli kavarodás után duplázott.

Eldőlni látszott az összecsapás, főleg úgy, hogy a vendégek brazil védőjének, Alexnek a szabadrúgásgóljával a 40. percben már 3–0-ra vezetett az angol gárda.

A második félidőben még Joe Cole is betalált, kialakítva ezzel a végeredményt. A győzelemmel a Chelsea már a nyolcaddöntő résztvevője, de még a Rosenborg is továbbjuthat a csoportból.

VALENCIA–SCHALKE

A mérkőzés tétje, nem volt kisebb, mint a továbbjutási remények életben tartása. Ehhez méltóan mindkét fél a legerősebb összeállításában lépett pályára. A hazaiaknál visszatért a kapuba az eddig sérüléssel bajlódó Santiago Canizares, aki éppen az első csoportkörben a Schalke ellen védett utoljára a BL-ben, míg elöl ismét a rettegett csatárduó, a Fernando Morientes, David Villa kettős kezdett.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, sokat támadott a Valencia, de a németek előtt is adódtak gólhelyzetek. A játékrész közepén aztán felforrósodott az addig sem éppen lagymatag légkör. Először David Villa és Rafinha kapott sárga lapot kakaskodásért, majd a 32. percben Albelda kiállítása után tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat.

Ronald Koeman csapata nehéz helyzetbe került, s a holland trénernek a félidő végig két cserét is végre kellett hajtania. Először a csatár, Fernando Morientes helyett védőt, Manuel Fernandest küldte pályára a szakember, majd kényszerűségből a sérült védő Marco Caneira helyére a Raúl Albiol állt be a spanyol együttesbe. A Valenciának még így is akadt helyzete, de a szünetig maradt a 0–0.

A második félidőben is gyűrték, gyömöszölték egymást a csapatok, de mindkét együttes inkább a biztonságra törekedett. Ez aztán a végeredményben is meglátszott, hiszen maradt a gól nélküli döntetlen. Ez azt jelenti: a Valencia már nem juthat tovább, de a Schalke még küzdhet azért, hogy tavasszal is a legrangosabb európai kupasorozatban szerepeljen.


LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, B CSOPORT,5. FORDULÓ

Helyszín: Trondheim, Lerkendal Stadion
Nézőszám:
Játékvezető: Olegário Benquerenca (portugál)
Asszisztensek: Bertinho Cunha Miranda, Joao Ferreira (portugálok)
ROSENBORG CHELSEA
26 Hirschfeld 23 Cudicini
4 Stoor 35 Belletti
26 Kvarme 26 Terry
10 Riseth 33 Alex
33 Dorsin 3 A. Cole
15 Skjelbred 5 Essien
19 Tettey 4 Makelele
27 Sapara 8 Lampard
20 A. Traoré 24 S. Wright-Phillips
14 Iversen 10 J. Cole
7 Y. Koné 11 Drogba
Vezetőedző: Vezetőedző:
Trond Henriksen Avram Grant
Gólszerző: Drogba (8., 20.), Alex (40.), J. Cole (73.)
Csere: A. Traoré h. Strand (56.), Y. Koné h. Ya (63.), Dorsin h. Basma (86.), ill. Drogba h. Sevcsenko (68.), S. Wright-Phillips h. Kalou (69.), Lampard h. Pizarro (76.)

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, B CSOPORT,5. FORDULÓ

Helyszín: Valencia, Mestalla Stadion
Nézőszám:
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)
Asszisztensek: Peter Hermans, Alex Verstraeten (belgák)
VALENCIA SCHALKE
1 Canizares 1 Neuer
23 Miguel 18 Rafinha
15 Helguera 5 Bordon
5 Marchena 20 Krsztajics
12 Marco Caneira 2 Westermann
17 Joaquín 10 Rakitics
6 Albelda 8 Ernst
22 Edu 13 Jones
14 Vicente 17 Özil
9 Morientes 19 Halil Altintop
7 Villa 22 Kuranyi
Vezetőedző: Vezetőedző:
Ronald Koeman Mirko Slomka
Csere: Morientes h. Manuel Fernandes (35.), Caneira h. Albiol (43.), Vicente h. Silva (72.), ill. Rakitics h. Grossmüller (65.), Jones h. Bajramovics (71.), Halil Altintop h. Asamoah (80.)
Sárga lap: Villa (29.), ill. Rafinha (29.), Jones (45+3.), Özil (78.)
Kiállítás: Albelda (32.)

A CSOPORT

1. Chelsea 5 3 2 0 9-2 +7 11
2. Rosenborg 5 2 1 2 5-7 -2 7
3. Schalke 04 5 1 2 2 2-3 -1 5
4. Valencia 5 1 1 3 2-6 -4 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik