Ferguson biztos abban, hogy az AC Milan legyőzi a Liverpoolt a döntőben

Vágólapra másolva!
2007.05.09. 10:33
Sir Alex Ferguson biztos abban, hogy május 23-án az AC Milan nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét a Liverpool FC ellen, ezt el is árulta kollégájának, Carlo Ancelottinak. A skót vezetőedző egyébként a Manchester United múlt szerdai milánói elődöntője után egy üveg bort kapott az olasz trénertől, azt azonban csak akkor fogyasztja el, ha Kakáék emelik magasba a legértékesebb klubtrófeát.
Gilardino, Seedorf és Kaká gólja döntötte el a milánói elődöntőt
Reuters
Gilardino, Seedorf és Kaká gólja döntötte el a milánói elődöntőt
Gilardino, Seedorf és Kaká gólja döntötte el a milánói elődöntőt
Reuters
Gilardino, Seedorf és Kaká gólja döntötte el a milánói elődöntőt


„Biztos vagyok abban, hogy Milan nyeri meg a Bajnokok Ligáját. Erre még fogadnék is – mondta Ferguson, majd hozzátette: - Ezt el is mondtam Carlo Ancelottinak az elődöntőnk után, leszögeztem: nem látok okot arra, hogy most ne győzzenek.

A Manchester United a legjobb négy között hazai pályán ugyan 3-2-re felülmúlta az AC Milant, de az olaszországi visszavágó 3-0-s hazai diadalt hozott. Így megismétlődik a 2005-ös döntő, vagyis a milánóiak ellenfele a két évvel ezelőtt 11-es párbaj után nyerő Liverpool FC lesz.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
„Carlótól csodálatos bort kaptam. De azonnal el is mondtam neki, csak akkor kóstolom meg, ha azt látom, hogy ők emelik magasba a trófeát” – jegyezte meg a skót edző, aki a BL-búcsú után a hétvégén a Premier League megnyerésével vigasztalódott.

Sir Alex Ferguson egyébként azt is elárulta, még mindig analizálja a múlt szerdai visszavágót.

„Elképesztő, fantasztikus és különleges győzelmet aratott a Milan a visszavágón. Sajnos túl nagy árat fizettünk az előző hétvégén aratott bajnoki győzelemért, hiszen 0-2-ről kellett fordítanunk az Everton ellen. A Milan frissebb volt és taktikailag és fizikailag is jobban felkészült a visszavágóra. Még mindig elemzem a találkozót, de az nem is kérdés, hogy a Milan története egyik legjobb teljesítményét nyújtotta” – zárta nyilatkozatát Sir Alex Ferguson.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Gazzetta: Ibrahimovic csalódást okozott a Milan tulajdonosának

Olasz labdarúgás
2025.05.16. 14:17
Ezek is érdekelhetik