Berlusconi revánsot venne a Liverpoolon 2005-ös BL-döntőért

2007.05.04. 14:05
Silvio Berlusconi, az AC Milan labdarúgócsapatának elnöke örül annak, hogy a piros-feketék a Bajnokok Ligájának a döntőjében a Liverpoollal találkoznak, és visszavághatnak a két évvel ezelőtt elvesztett fináléért. A politikus elmondta, hogy Andrij Sevcsenko előtt nyitva állnak az ajtók, Ronaldinhóra, ha el akarja adni a Barcelona, akkor lecsapnak. Azonban Gianluigi Buffon leigazolását cáfolja, habár remek kapusnak tartja.
Silvio Berlusconi állítja, hogy Sevcsenko előtt nyitva vannak az ajtók
Silvio Berlusconi állítja, hogy Sevcsenko előtt nyitva vannak az ajtók
Silvio Berlusconi állítja, hogy Sevcsenko előtt nyitva vannak az ajtók
Silvio Berlusconi állítja, hogy Sevcsenko előtt nyitva vannak az ajtók

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A Milan szerdán a Manchester Unitedet búcsúztatta hazai pályán, miután 3-0-ra verte az angol csapatot, és 5-3-as összesítéssel került a fináléba.

Ez azért is érdekes, hiszen a másik ágról egy nappal korábban bekerült a Liverpool, így a két csapat lejátszhatja a 2005-ös BL-döntő „visszavágóját”, amelyen az angolok háromgólos hátrányból felállva kiegyenlítettek, majd tizenegyesekkel legyőzték a milánóiakat.

„Örülök, hogy a fináléban a Liverpoollal találkozunk, már nagyon vártuk, hogy a két évvel ezelőtti meccsért visszavághassunk – nyilatkozta Berlusconi az olasz La Gazzetta dello Sport című sportnapilapnak. – Kimegyünk a pályára, támadunk és győzünk. Ezúttal nem lesznek tizenegyesek.”

A Liverpool kedden a Chelsea csapatát búcsúztatta tizenegyesekkel, ami egyben azt jelenti, hogy a fináléban Andrij Sevcsenkónak, a londoni „kékek” csatárának nem kell farkasszemet néznie korábbi csapattársaival.

„Nem lennék boldog, ha Sevcsenkóék ellen kellene játszania a csapatnak, aminek az oka a személyes kapcsolatunk – folytatta a korábbi olasz miniszterelnök. – Nem örülök annak, hogy a Chelsea kiesett, de mégiscsak jobb, hogy nem velük mérkőzünk majd meg Athénban a serlegért.”

Az ukrán támadónak egyébként nem sikerült a legjobban az első szezonja Angliában, és korábban napvilágot láttak olyan híresztelések, miszerint szívesen visszatérne korábbi sikereinek színhelyére, a San Siróba.

„Ő vissza szeretne jönni, most majd meglátjuk – folytatta Berlusconi – Nemcsak nyitva állnak előtte az ajtók, hanem szélesre tártuk azokat.”

Korábban már szóba került másik két világsztár, Gianluigi Buffon és a brazil Ronaldinho szerződtetése is, amelyre a Milan elnöke ennyivel reagált.

„Buffon kiváló kapus, határozottan a legjobb Olaszországban, de itt nálunk van Dida, akivel most hosszabbítottunk szerződést, mert mi ismerjük az értékeit. Ami Ronaldinhót illeti, ha a Barcelona el akarja adni, akkor mi az élen állunk azoknak a kluboknak a listáján, amelyek szeretnék megszerezni.”

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

Firenzéből szerződtetne csatárt a Milan – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.03.11. 12:34

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Népsport: a futballvilág önjelölt Napóleonja

Népsport
2026.02.20. 09:32
Ezek is érdekelhetik