Maldini kezdőként vezényelné sikerre az AC Milant a bajorok ellen

2007.04.02. 12:24
Az AC Milan képviseli az állandóságot a BL-ben, a tavaly negyeddöntős csapatok közül egyedül ők maradtak ringben ebben az idényben . Ráadásul az elmúlt négy szezonban háromszor már sikerült kiharcolniuk a legjobb négy közé jutást, így most is reménykednek, hogy sikerült túljutniuk a Hitzfeld által irányított Bayern Münchenen.
Maldini és Ambrosini örülnek Kaká gólja után, a Celtic elleni nyolcaddöntő visszavágóján
Maldini és Ambrosini örülnek Kaká gólja után, a Celtic elleni nyolcaddöntő visszavágóján
Maldini és Ambrosini örülnek Kaká gólja után, a Celtic elleni nyolcaddöntő visszavágóján
Maldini és Ambrosini örülnek Kaká gólja után, a Celtic elleni nyolcaddöntő visszavágóján
Ancelottiéknak a tavalyi szezonban ez már sikerült, a nyolcaddöntő visszavágóján akkor egy tekintélyes 4-1-gyel intézték el a német “Rekordmeistert”.

Ebben a szezonban azonban nincsenek elkényez- tetve a piros-feketék szurkolói, a bajnokságban a negyedik helynél jobb helyezésre aligha számíthatnak, és a BL-ben is az utolsó pillanatokig izgulniuk kellett a Milan nyolc közé jutásáért.

Ettől függetlenül valamivel az olaszok számítanak esélyesebbnek a továbbjutásra, hiszen a Bayern is gyengélkedik bajnokságban, a csalódást keltő negyedik helyen állnak a bajorok.

Mindkét gárda szép eredménnyel hangolt azonban a negyeddöntőre.

A Bayern otthon verte két góllal a listavezető Schalkét, míg a Milan nehéz meccsen ért el 1-1-es döntetlent a második helyezett AS Roma otthonában.

A milánóiak részéről mostanában Paolo Maldinitól látnak napvilágot lelkesítő nyilatkozatok.

A védőt a hétvégén enyhébb térdsérülése miatt pihentette Carlo Ancelotti, de most a BL-negyeddöntőben kezdőként fog pályára lépni.

“Két arca van a csapatnak ebben a szezonban. A bajnokság már lefutott számunkra, de a Bajnokok Ligájában komoly ambícióink vannak. Arra számítok, hogy egy fokozattal nagyobb sebességbe kapcsolunk, mint ahogy a Celtic ellen játszottunk.– nyilatkozta a 38 éves játékos.

Ancelotti arra figyelmeztette játékosait, hogy ellenfelük rendkívül kompakt, egységes csapatnak tűnik, akik gyors ritmusváltás után néhány pillanat alatt eljuthatnak a kapuig. Ott pedig Roy Makaay, a Bayern lesipuskás csatára mindig életveszélyes szokott lenni.

A Bayern legutóbbi négy vendégjátékát elveszítette a piros-feketék ellen, és súlyos érvágás számukra, hogy két kulcsjátékosuk, Oliver Kahn és Van Bommel nélkül kell pályára lépniük kedd este a San Siróban.

Kahn egy doppingvizsgálat során kelt ki magából a Real Madrid elleni nyolcaddöntőbeli győzelmet követően, aminek következtében egymeccses eltiltást kapott. A kapuban a 22 éves Michael Rensingnek kell megállni a helyét, az ő teljesítményén sok múlhat holnap este.

Van Bommel szolgálataira sem számíthatnak, akinek a Real Madrid elleni értékes idegenbeli találatával pedig óriási érdemei voltak a bajorok továbbjutásában.

A VÁRHATÓ KEZDŐ ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
AC MILAN
Dida – Oddo, Nesta, Maldini, Jankulovski – Gattuso, Pirlo, Ambrosini, Seedorf – Kaká, Gilardino.
BAYERN MÜNCHEN
Rensing – Sagnol, Lúcio, van Buyten, Lahm – Salihamidzic, Ottl, Hargreaves, Schweinsteiger – Makaay, Podolski.
Legfrissebb hírek

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
22 órája

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola megcsillantotta humorérzékét a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
2026.05.01. 16:05

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 13:12

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.04.29. 11:06

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 10:30

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 07:49

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49
Ezek is érdekelhetik