Alex Ferguson: Erős és jó csapat vár ránk

2006.12.15. 17:48
Első „hallásra” a Manchester United szerencsés sorsolást kapott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjére, de Sir Alex Ferguson óva inti csapatát és a szurkolókat. A skót sikeredző szerint a Lille „erős, jó és atlétikus” csapat, vagyis a Vörös Ördögökre egyáltalán nem vár egyszerű feladat jövőre.
Tavaly a Lille gólt sem kapott az MU ellen
www.uefa.com
Tavaly a Lille gólt sem kapott az MU ellen
Tavaly a Lille gólt sem kapott az MU ellen
www.uefa.com
Tavaly a Lille gólt sem kapott az MU ellen

Az angol sztárcsapat vezetőedzője többek között a tavalyi keserű tapasztalatokra alapozza véleményét, hiszen máig nem felejtette el, hogy a BL csoportkörében a francia gárda gólt sem kapott az MU-tól. Angliában döntetlent hozott a párharc, míg Franciaországban, a Stade de France-stadionban 1-0-ra nyertek a hazaiak Milenko Acimovic góljával.

„Tavaly csalódást hozott számunka a két mérkőzés” – kezdte érvelését Kenneth Merrett klubtitkár, majd hozzátette: Az Old Traffordon csak döntetlent értünk el, s Franciaországban sem játszottunk jól. Most viszont bizakodunk, hiszen a csapatunk jól játszik, tavaly óta sokat fejlődött az együttes.”

Az MU-t Merrett képviselte a nyoni sorsoláson, s elárulta, Ferguson nemrég megleste a Lille-t a Saint-Etienne elleni bajnokin.

„Erős, jó és atlétikus csapatot látott. Sir Alexet lenyűgözték a tapasztaltak” – tette hozzá a klubtitkár.

Az MU már a 2001-2002-es szezonban is találkozott a francia gárdával, s akkor kedvezőbb eredményeket ért el, de akkor is „vért izzadt” a sikerért. Az Old Traffordon David Beckham a 90. percben szerezte az egyetlen találatot, majd idegenben 1-1-es döntetlent ért el.

„Nem mi vagyunk az esélyesek. A Manchester United dominál a saját bajnokságában, még a Chelsea is nehezen tartja vele a lépést. De reméljük, hogy nagy mérkőzések várnak ránk” – mondta Jerome Lestir, a Lille igazgatója.
Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
2026.06.09. 13:13

BL-induló csapatnál folytatja Carlo Ancelotti fia

Francia labdarúgás
2026.06.01. 13:53

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13
Ezek is érdekelhetik