Thierry Henry nem repül "ágyúzni" Hamburgba

2006.09.12. 16:51
Kisebb lábsérülés miatt nem léphet pályára az Arsenal szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, a Hamburg ellen Thierry Henry, az angol gárda francia csatára. A világ- és Európa-bajnok támadó kedden sérült meg az egyik edzésen.
Csapatkapitánya nélkül lép pályára az Arsenal Hamburgban
Csapatkapitánya nélkül lép pályára az Arsenal Hamburgban
Csapatkapitánya nélkül lép pályára az Arsenal Hamburgban
Csapatkapitánya nélkül lép pályára az Arsenal Hamburgban

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A szakvezetés döntése értelmében Henry el sem utazik majd Hamburgba az Arsenal keretével, távolmaradása igen komoly veszteség a legutóbbi BL-kiírásban döntőt játszó "ágyúsoknak".

Az Arsenalnak nagy szüksége lenne már a sikerélményre, ugyanis a hazai bajnokságban az eddigi négy fordulóban még nem sikerült győznie, és mindössze két pontot szerzett három mérkőzésen.

A Prmier League legutóbbi fordulójában az Emirates Stadionban a londoniak a Middlesbrough gárdája ellen játszottak 1-1-es döntetlent, az Arsenal gólját éppen Thierry Hernry szerezte büntetőből.

Arsene Wenger vezetőedző beválogatta a 18-as utazó keretbe a tinédzserkorú Theo Walcottot is, de Henry hiányában sokkal inkább Robin van Persie-től és Emmanuel Adebayortól várják majd a gólt a Bundesliga első osztályában szereplő Hamburg ellen.

Újra a csapat rendelkezésére áll viszont Jens Lehmann kapus, aki letöltötte két mérkőzésre szóló eltiltását az európai "porondon".

A Hamburggal kapcsolatos hír, hogy a szerdai mérkőzésre visszatér a csapatba a korábban sérült belga védő Vincent Kompany, illetve a cseh David Jarolim.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: Plockban kezdi a második csoportkört a Veszprém

Kézilabda
2026.10.30. 16:39

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

Kikapott a Barcától az Aarhus, a Dinamo Bucuresti jutott tovább a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.29. 23:22

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Sipos Adriánék és Fazekas Gergőék is kiharcolták a továbbjutást a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.28. 23:02

Sokáig szenvedett, de Portóban is megőrizte veretlenségét a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 20:25

A továbbjutás már zsebben, mégis nyerni megy Portóba a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 10:49

„Az építkezés türelmet, bizalmat és bátorítást igényel” – a Szeged közleményt adott ki a BL-kiesés után

Kézilabda
2026.10.24. 10:56