Multisport Eb, atlétika: Gyurátz 7. lett női kalapácsvetésben

POZSONYI SZILÁRD (München)POZSONYI SZILÁRD (München)
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 22:52
null
Gyurátz megbízható teljesítménnyel rukkolt ki (Fotó: MTI)
Szerda este a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokságon az atléták viadalain a női hétpróbázóknál Krizsán Xénia a súlylökésben és a 200 méter síkfutásban jól szerepelt, így a 9. helyről várhatja a folytatást. Gyurátz Réka a kalapácsvetőknél a 7. helyen zárta a döntőt, Szűcs Valdó viszont nem jutott tovább 110 gáton az elődöntőből. Összefoglaló.

 

Amint arról beszámoltunk, szerda délelőtt megtartották a férfi kalapácsvetők selejtezőit (Halász Bence továbbjutott, Rába Dániel és Pars Krisztián azonban kiesett – utóbbi három érvénytelen dobással), továbbá Molnár Janka 400 méter gáton, diszkoszvetésben pedig Huszák János és Szikszai Róbert is búcsúzott az Eb küzdelmeitől.

Este aztán visszatért a két tusa után összesítettben 12. helyen álló hétpróbázónk, Krizsán Xénia súlyt lökni és 200 métert futni – délelőtt magasugrásban szezoncsúcsot jelentő 177 centimétert ért el, 100 méter gátfutáson 13.77 másodperc alatt ért célba.

Súlylökésben 14.02 méteresre sikerült egyetlen érvényes dobása, míg a kétszáz méteres sprintet 24.74 másodperc alatt teljesítette, így összesítettben az 9. helyről várja a csütörtöki folytatást.

„A súlylökésben az első kísérletemmel elégedett voltam, nagyra sikerült – értékelt Krizsán, immár a hétpróba több mint felén túl. – Ezért a második kettőnél kockáztattam, hátha, de most nem sikerült. A kétszázon a végére nagyon görcsöltem, az utolsó lépéseket már telitalpon tettem.”

Az MTK Budapest versenyzője hozzátette, nehéz második napra számít, a 800 méteres síkfutást tartja a legnagyobb próbatételnek, míg a távolugrásnál arra figyel majd oda leginkább, hogy már az első ugrása is érvényes legyen – utalva a júliusi, eugene-i világbajnokságra, amelyet három sikertelen kísérlettel zárt, s részben emiatt öt szám után feladta a küzdelmet.

Szűcs Valdó 110 méter gáton futott elődöntőt, hatodik lett a futamában (13.78), így neki véget ért az Eb.

„Dinamika még nem volt a futásomban – magyarázta a kiesés okát Szűcs. – Pont, amikor júniusban arról szóltak volna az edzések, hogy a kellő gyorsaságot felépítsem, megsérültem. És az atlétikában ha csak két hét kimarad, másfél hónap visszanyerni azt a tempót. Idén ez volt a harmadik versenyem, és ezt érezni lehetett – tavaly az olimpia előtt heten vettem részt, és folyamatosan javult a teljesítményem.”

A DSC-SI versenyzője részletezte, a gátak közötti tempójával elégedetlen, és Tokióval ellentétben – ahol úgy érezte, mintha vissza is fogná magát – ezúttal „küzdött, hogy egyáltalán odaérjen a gáthoz”.

Az est fénypontja a délelőtthöz hasonlóan ismét a kalapácsvetés volt, ám ezúttal a hölgyek részvételével – Gyurátz Réka pedig 39 centimétert javított a selejtezőhöz képest, ami a hetedik helyre volt elég.

„Nagyon örülök, előzetesen nem gondoltam volna, hogy a 69 méteres dobásom ilyen előkelő helyezésre lesz elég – örvendezett Gyurátz. – De talán nem kell magyarázkodnom, a világversenyek mindig a helyezésekről szólnak. Kicsit sajnáltam, hogy kirívóan jót nem tudtam dobni, úgy érzem, maradt még bennem, van még hova fejlődni.”

Bár Gyurátz megbízhatóan dobott 68 és 69 méter között, és ki meri jelenteni, talán álmából felkeltve is tudja hozni ezt a szintet, nem hiszi, hogy ezzel megelégedhet, s kiemelte, több nagy versenyző is rossz napot fogott ki, és elvérzett a selejtező során, ezért előre kell lépnie – de reméli, a jövő évi budapesti világbajnokságon (és még sokszor utána is) hasonló örömmel fejezi majd be a versenyt.

EGY EZRED DÖNTÖTT 110 GÁTON
Asier Martínez egy ezreddel előzte meg a címvédő Pascal Martinot-Lagarde-ot 110 méteres gátfutásban. Az idén vb-bronzérmes spanyol 13.14 másodperccel gyakorlatilag egyszerre ért célba francia ellenfelével, de a viadal honlapja szerint az ezredeket is figyelembe véve előbbi 13.137-et, utóbbi 13.138-at futott.
Férfi hármasugrásban a papírformát igazolva Pedro Pichardo győzött. A tokiói olimpián, majd az idei, eugene-i világbajnokságon is aranyérmes, kubai születésű, de portugál színekben versenyző atléta 17,50 méteres ugrásával közel fél méterrel előzte meg a második helyezett olasz Andrea Dallavallét.
A nők egykörös versenyében nagy fölénnyel végzett az élen a holland Femke Bol, aki 400 méter gáton volt ezüstérmes az idei vb-n és bronzérmes a tavalyi olimpián. Férfi 400-on a brit Matthew Hudson-Smith győzött, női rúdugrásban a finn Wilma Murto.

MULTISPORT EB
ATLÉTIKA
FÉRFIAK
400 M
1. Matthew Hudson-Smith (Nagy-Britannia) 44.53
2. Ricky Petrucciani (Svájc) 45.03
3. Alex Haydock-Wilson (Nagy-Britannia) 45.17
110 M GÁT (–0.2)
1. Asier Martínez (Spanyolország) 13.14
2. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 13.14
3. Just Kwaou-Mathey (Magy-Britannia) 13.33
…18. Szűcs Valdó (magyar) 13.78 – nem jutott döntőbe
HÁRMASUGRÁS
1. Pedro Pichardo (Portugália) 17.50 (–1.1)
2. Andrea Dallavalle (Olaszország) 17.04 (+0.4)
3. Jean-Marc Pontvianne (Franciaország) 16.94 (–0.5)
DISZKOSZVETÉS
selejtező:
...13. Szikszai Róbert (magyar) 61.32 – nem jutott a döntőbe.
...20. Huszák János (magyar) 59.99 – nem jutott a döntőbe.
KALAPÁCSVETÉS
selejtező:
…4. Halász Bence (magyar) 77.72, bejutott a döntőbe
…14. Rába Dániel 71.59, nem jutott döntőbe,
…Pars Krisztián (magyar) helyezetlen.

NŐK
400 M
1. Femke Bol (Hollandia) 49.44
2. Natalia Kaczmarek (Lengyelország) 49.94
3. Anna Kielbasinska (Lengyelország) 50.29
400 M GÁT
előfutamok:
…19. Molnár Janka (magyar) 57.38, nem jutott tovább.
RÚDUGRÁS
1. Wilma Murto (Finnország) 485
2. Katerina Sztefanidi (Görögország) 475
3. Tina Sutej (Szlovákia) 475
KALAPÁCSVETÉS
1. Bianca Ghelber (Románia) 72.72
2. Ewa Rózanska (Lengyelország) 72.12
3. Sara Fantini (Olaszország) 71.58
…7. Gyurátz Réka (Magyarország) 69.02
HÉTPRÓBA
4 szám után:
…9. Krizsán Xénia (magyar) 3658 pont (100 m gát: 13.77, 13., magas: 177, 13., súly: 14.02, 7., 200 m: 24.74, 14.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik