Gyémánt Liga: Jacobs sérülés miatt nem indul Eugene-ben

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 14:50
null
Sérülés hátráltatja az olaszok olimpiai bajnokát (Fotó: AFP)
Sérülés miatt nem indul az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat szombati, eugene-i versenyén Marcell Jacobs, az olaszok kétszeres olimpiai bajnok sprintere.

 

Az olasz szövetség (FIDAL) közlése szerint a futó izomsérüléssel küzd, amit a múlt héten, a savonai viadalon aratott 100 méteres győzelme során szedett össze.

Jacobs 100 méteren ez utóbbi versenyen állt rajthoz először tavalyi, tokiói diadala óta. A futás után azt mondta, szenvedett, nem volt elég éles.

„A szövetség orvosi csapata tíz nap pihenőt és rehabilitációt írt elő a számára" – áll a FIDAL közleményében, hangsúlyozva, hogy Jacobs Rómában marad, ott próbál felépülni.

Jacobs első olaszként nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást az olimpián, Tokióban 9.80 másodperces Európa-rekorddal győzött, majd a 4x100 méteres váltóval is aranyérmes lett.

A tavalyi idényt kimerültségre hivatkozva idő előtt befejezte, és februárban tért vissza a versenypályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik