Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint van potenciál a fiatal generációban (Fotó: Dömötör Csaba)

– Az előző atlétikai világbajnokságokkal összehasonlítva milyen volt a budapesti szervezés?
– Egyet tudok érteni Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, aki szerint új szintre emelkedett a világbajnokság. Úgy gondolom, akik az elmúlt öt évben ebben részt vettek vagy szerepet vállaltak, a sportért felelős államtitkárság, a Budapest 2023 Zrt. és a Magyar Atlétikai Szövetség kollégái, mind-mind átérezték és tudták, hogy egy ilyen horderejű sportesemény sok szempontból fontos, ezért köszönet és hála jár nekik – mondta a Nemzeti Sportnak Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke. – Nemcsak az a fontos, hogy mi történik a stadionban, hanem az is, mi azon kívül, a rendező város különböző helyszínein. Mindennel, amivel kellett, profi módon foglalkoztak, az erős anyag hátteret pedig maximálisan ki tudták használni. Semmilyen hiányérzetem sem volt a szervezéssel kapcsolatban, és a magyar csapatból is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, hogy sokszor kiemelten figyeltek rájuk, ami a hazai résztvevők esetében érthető is.

– A magyar atléták szereplésével is elégedett az elvárthoz képest?
– Azt hiszem, erre sem lehet panaszom, a csapat bizonyított és helytállt, sok millió magyar embernek szerzett örömöt. Ha az eredményeket nézzük, a magyar csapat minden várakozást teljesített, sőt, összességében talán felül is múlta. Olvastam olyan véleményt, amely azt ecsetelte, milyen hátul végeztünk az éremtáblán – nem akarok senkit sem megbántani, de aki érti és ismeri ezt a sportágat, nem mond ilyet. Ha megnézzük tényszerűen, százkilencvenöt országból százötven nem nyert érmet, többek között például Németország, mi Halász Bence révén viszont igen. Ezt is tartsuk szem előtt, amikor el akarjuk helyezni a magyar csapatot. Kezeljünk mindent a helyén, nem csak érmekben kell gondolkodni, és mindig van két-három olyan versenyzőnk, akinek van esélye az éremszerzésre. A németeknél rendre tíz-tizenöt ilyen atléta is van, és most egyiküknek sem sikerült. Kevés olyan világbajnokságot rendeztek az elmúlt tizenöt évben, amelyen nem szereztünk érmet, Eugene-ben pedig szakmai döntés miatt két versenyzőnk volt csak kint, de az esélyünk ott is megvolt. Amit Budapesten kitűztünk, az egy nagy létszámú és szerethető csapat indítása volt, mindkét szempont teljesült.

A 4x400-as magyar női váltó 43 éves országos csúcsot döntött meg (Fotó: Török Attila)

– Szerzett valaki meglepetést?
– Igyekszem mindig a realitás talaján maradni, Halász Bencével kapcsolatban is annyit mondtam a vébé előtt, hogy az esély megvan az éremszerzésre, de ne csak ebben gondolkodjunk. Nekem ugyanaz volt az elvárásom, mint minden világversenyen, hogy az atlétáink jöjjenek le a pályáról elégedetten, és ez nagyrészt rendben volt most is. Illetve ha kell említenem valakit, a hétpróbázó Krizsán Xénia negyedik helyét mondanám, ő kicsit tényleg meglepett, de azért, mert tudom, hogy az elmúlt időszaka nem volt zökkenőmentes, talán még az is megfordult a fejében, hogy ebből nem lesz világbajnoki indulás. És láss csodát, mi történt, ez így bombameglepetés volt. Rapai Fanni teljesítménye is ide vehető, bekerült a 4x400 méteres női váltóba Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Molnár Janka mellé, majd egyéniben is óriási egyéni csúcsot futott, a váltóban pedig olyan profi és érett versenyzést mutatott, amire én is felugrottam. Az a futás megalapozta az országos csúcsot, amihez persze a többiek teljesítménye is kellett, például a végén Molnár Jankáé, amilyet szerintem váltóban magyar nő még nem produkált. Ezek kellemes emlékek, és azt bizonyítják, hogy van potenciál ebben a csapatban, ebben a fiatal generációban, érdemes még többet beléjük fektetni, mert a zsigereikben van a versenyzés, amit nem lehet tanítani. Amit Budapesten csináltak, annak révén közelebb kerültünk a világhoz.

– Meglepte, hogy ennyi néző, szinte telt ház volt mindennap a stadionban?
– Bennem is volt egy kis félsz, de igazából nem lepett meg, mert a magyar közönség az elmúlt években számtalan esetben bizonyította, hogy kimegy és szurkol a hazai világversenyeken, legyen az jégkorong, kézilabda vagy úszás. Biztos voltam, benne, hogy most is így lesz, mert számos nagy atlétikai verseny volt már Budapesten, de a vébé összehasonlíthatatlan bármelyikkel. Főleg délután telt meg a stadion, és ha volt is üres szék, csak azért, mert akik ott ültek, éppen kimentek valamelyik programra. Jólesett, hogy a hazai közönség az első perctől értette, mi történik a pályán, ha csöndben kellett maradni, csöndben maradt, ha szurkolni kellett, szurkolt, és minden magyar indulót ováció fogadott. Márton Anita kedvéért tizenötezer ember ment ki délelőtt, negyven fokban. Számos olyan beszélgetést csíptem el szurkolók között, hogy hova menjenek, honnan látnak majd jól. Ez azt jelenti, hogy a világbajnokság már jóval korábban eljutott az emberekhez, hogy elkezdődött volna, elkezdtek foglalkozni a sportággal. Az atlétika megkapta azt a figyelmet, amit megérdemel.

Mindvégig óriási volt az érdeklődés, a szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek a Nemzeti Atlétikai Központban (Fotó: Szabó Miklós)

– A magyar váltók jövőjét hogyan látja a vébé tükrében?
– Ebben van némi személyes tapasztalatom is, hiszen sportolói pályafutásom csúcsán összejött egy olyan férfiváltó, amellyel érdemes volt foglalkozni, és amelynek az akkori szakvezetőség megadta a lehetőséget. A mi váltóink edzéseit irányító amerikai Loren Seagrave nyolc évig volt az olasz szövetség tanácsadója, és ugye láttuk az olasz váltók teljesítményét… Hálás vagyok neki, hogy itt van, és ezt a munkát elvégezte, de nemcsak neki tartozunk köszönettel, hanem a váltótagok edzőinek is, hogy megértették, ez nem csak a mi érdekünk, hanem az övék is, így több lehetőségünk lesz maradandót alkotni, amit a magyar csúcsok bizonyítottak is. Amikor egy váltót összeraknak, nem feltétlenül a négy legjobb és leggyorsabb fut, fontosak a váltások, amelyeket a sportolóknak álmukból felkeltve tudniuk kell, és amin sok múlt most is. Mindenkiről tudni kell, mire képes, miben jó, és hova lehet betenni a váltóba, de hogy végül ki kerül be, az dönti el, aki a felelősséget vállalta érte, jelen esetben Loren. Nagyon remélem, hogy marad, tudom, hogy ez az élete, és szerinte ebben még sokkal több van. Márpedig ha ő ezt mondja, én elhiszem neki.

Krizsán Xénia élete legjobbját érte el a budapesti világbajnokságon hétpróbában (Fotó: Árvai Károly)

– Mikortól tudja használni a magyar atlétika a Nemzeti Atlétikai Központot?
– Az eredeti terv az volt, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség irodája ott lesz, ez hamarosan el fog dőlni, most kezdődnek az egyeztetések. Egyelőre azonban a bontás idejére újra építési területté válik, és be kell fejezni egy-két dolgot, de szeretnénk addig is legalább a melegítőpályát használni, amennyire lehet.

– A szövetség tervez-e pályázni atlétikai világversenyre a jövőben?
– A Magyar Atlétikai Szövetségen biztos nem múlik, de meg kell nézni, mikor van rálehetőség. Ilyen stadionnal valóban olyan idők következhetnek, amikor reális korosztályos és felnőtt-világversenyek megrendezésére pályázni, de ez óriási anyagi ráfordítás is. A világbajnokság bizonyította, hogy megvan a tudás és a tapasztalat, és lassan kiderül az is, megtérül-e, az előzetes számítások pluszbevétellel kecsegtetnek. De ne legyünk telhetetlenek, most élvezzük ki a vébé sikerét.

 Németország a vb-történetben először maradt érem nélkül, látványosan robbant be Kanada és Botswana

Az amerikaiak az eddigi 19 atlétikai vb-ből immár tizenötödször végeztek az éremtáblázat élén, viszont Németországgal először fordult elő, hogy nem jutott neki érem, és Franciaország sem lehet büszke egyetlen ezüstjére. Legkevésbé sem meglepetés, hogy a budapesti világbajnokság éremtáblázatának élén az Egyesült Államok (12 arany, 8 ezüst, 9 bronz) végzett, ahogy a számonként az első nyolc helyezést bekalkuláló ponttáblázaton is (277 pont), hiszen az eddigi 19 vb-ből tizenötször így történt. Az első kettőn, 1983-ban Helsinkiben és 1987-ben Rómában az NDK nyerte a legtöbb érmet, a 2001-es edmontonin Oroszország (a hazai rendezésű, 2013-as moszkvai vb-n is a legeredményesebb nemzet volt, de az állami ellenőrzésű doppingolás lelepleződése és a minták újravizsgálása után versenyzőit a legjobb eredményeitől megfosztották), a 2015-ös pekingin pedig Kenya. Ami az örökrangsort illeti, az Egyesült Államoknak immár 195 vb-aranya van, Kenya a második 65-tel, a világversenyekről kizárt Oroszország 42 elsőséggel még tartja magát a harmadik helyen, de Jamaica már ott van a sarkában 40-nel – a karibi ország éppen Budapesten előzte meg a 39-cel már csak ötödik Németországot. (A World Athletics külön tünteti fel Oroszország 42 és az egykori Szovjetunió 23 vb-győzelmét, ahogyan Németország 39 és a korábbi NDK 21 vb-sikerét is.) Az ám, Németország… Először esett meg az a csúfság a németekkel, hogy érem nélkül zárták a vb-t, pedig nem indítottak a megszokottnál kisebb csapatot, hiszen 75 atlétájuk versengett Budapesten. Julian Weber a német csapat legjobb eredményét érte el a negyedik helyezésével gerelyhajításban, más honfitársa sem szerzett érmet Budapesten (Fotó: AFP) Már az egy évvel korábbi, eugene-i vb-n is csak két érmet kapartak össze, de akkor mondhatták, hogy az oregoni viadalt szinte közvetlenül követő hazai rendezésű, müncheni Európa-bajnokságra összpontosítottak, amelyen az éremtáblázat élére ugrottak (7 arany, 7 ezüst, 2 bronz). A budapesti szereplésükre azonban nemigen van mentségük, versenyzőik vagy váltóik közül mindössze 16 tudott bekerülni az első tízbe. A záró napon a gerelyhajító Julian Weber hozta negyedik helyével a legjobb eredményüket, rajta kívül még a tízpróbázó Leo Neugebauer, a magasugró Tobias Potye és a gyalogló Christopher Linke jutott a dobogó közelébe, végül ötödikek lettek – Linke 20 és 35 kilométeren is. Leszerepelt a jövő évi olimpia házigazdája, Franciaország is, amellyel azért már előfordult, hogy érem nélkül zárt vb-t (1983, 1993), s a tavalyi világbajnokságon is csak egy aranya volt – pechjére, a tízpróbát Eugene-ben megnyerő Kevin Mayer Budapesten már a második szám után visszalépni kényszerült Achilles-ín-sérülése miatt (a párizsi olimpia közelségére is gondolva). Aztán az utolsó nap utolsó férfi versenyszámában csak megszületett az első francia érem, a 4x400 méteres férfiváltó tagjai a záróünnepség után zászlót lengetve, a közvetítő tévécsatorna helyszíni stúdiójában a Marseillaise-t zengve ünnepelték meg. Talán Jamaica is többre számított szupersprintereitől (3 arany, 5 ezüst, 4 bronz), és Kenya is közép- és hosszútávfutóitól (3, 3, 4) – bár a női 1500-at és 5000-et is simán megnyerő Faith Kip­yegon vezette csapatban óriási a tartalék, bármikor előkaphatja az ismeretlenségből a jövő bajnokát. A kenyaihoz hasonló az etióp (2, 4, 3) és az ugandai (2 arany) atléták helyzete, viszont látványosan „rúgta be az ajtót” Botswana, amely szinte tinédzser futóival lenyűgözte a világot. A férfi 100 méteren második és 200-on harmadik Letsile Tebogo az első botswanai atléta, aki felnőtt-vb-n érmet nyert. Ő már junior szinten is letarolta a világot, a lelátón ülő édesanyja egyébként a brit médiának úgy nyilatkozott, szerinte Budapest a világ legszebb városa. De a 800 méteren hatodik Tshepiso Masaleláról is hallunk még. Az Egyesült Államok után a legtöbb aranyat gyűjtő két országról is szólni érdemes: a spanyol és a kanadai himnusz is négyszer hangzott el az eredményhirdetés után. A spanyolok mind a négy gyaloglószámot megnyerték, Álvaro Martín a férfiak, María Pérez a nők mindkét távját. A kanadaiak viszont óriási meglepetésre vitték el a kalapácsvetés két aranyát Ethan Katzberg és Carmyn Rogers révén, tízpróbában a győztes Pierce LePage-re szinte csak a végül második honfitársa, Damian Warner volt veszélyes, és magabiztosan győzött férfi 800-on Marco Arop. Ami pedig a nagy egyéniségeket illeti: az amerikai Noah Lylesnak immár hét vb-érme (hat aranya) van, s csak öten előzik meg a férfiak örökranglistáján; a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce 16 vb-éremmel büszkélkedik, ezzel második a nők összesítésében, de egyre feljebb nyomul a jamaicai Shericka Jackson (11) és a kenyai Faith Kipyegon (6) is. A 47 éves portugál gyalogló, Joao Vieira pedig a 13. vb-jén indult (ezzel társ­csúcstartó), és 33. lett 20 kilométeren.