Atlétikai vb: Kéri Bianka ott van a 800 méter elődöntőjében

Vágólapra másolva!
2023.08.23. 11:07
null
Kéri taktikus futása elődöntőt ért (Fotó: Török Attila)
A budapesti atlétikai világbajnokság ötödik napján elsőként a női 800-on induló Kéri Bianka lépett a közönség elé, s végül a nem automatikusan továbbjutók közül a legjobb idővel került az elődöntőbe, amelyet pénteken este rendeznek.

A 29 éves futó kiválóan kezdett, az utolsó száz méterre fordulva is a biztos továbbjutást jelentő első háromban haladt, ám az utolsó 50 méterre elfogyott az ereje, és a nagyot hajrázó szlovén Anita Horvat megelőzte.

Kéri 2:00.20-szal a negyedik helyen zárt, amivel jó eséllyel bejelentkezett a három legjobb idő egyikére, s miután a hátralévő két futamban az automatikusan nem továbbjutók közül senki nem futott nála jobb időt, így a magyar futó bejutott az elődöntőbe.

„Nagyon boldog vagyok. Megcsináltam, amit szerettem volna, nagyon örülök. Éreztem, hogy jó erőben vagyok, az volt a taktika, hogy az elejében próbálok menni, így könnyebben kézben tudom tartani a versenyt. A végén a szlovén megelőzött, de így is sikerült a továbbjutás” – értékelte a történteket Kéri.

Az elődöntőt pénteken este rendezik, a döntőt szombaton.

KÉRI FUTÁSA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik