Atlétikai ob: Kozák Luca olimpiai szintes 100 méter gáton

Vágólapra másolva!
2023.07.08. 21:25
Hatan dupláztak az atlétikai országos bajnokság második napján, a gátfutó Kozák Luca óriási futással a döntőben teljesítette az olimpiai szintet, 12.72-vel ért célba elsőként, míg a kalapácsvető Halász Bencének kedvenc Metallica-száma szólt a hangszórókból az utolsó dobásánál.

Kozák Luca az első magyar atléta, aki biztosította helyét a jövő évi párizsi nyári játékokon (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria nyílik

 

MÁR AZ ELSŐ VERSENYSZÁM REKORDOT HOZOTT a magyar atlétikai országos bajnokság második napján, meglepetésre a 18 éves gerelyhajító, Herczeg György az utolsó sorozatban 79.89 méterrel nemcsak átvette a vezetést a favorit Rivasz-Tóth Norberttől, de négy métert faragott saját, tavaly felállított U20-as magyar rekordján is. Ezzel a dobással nyert is, és az édesapja akaszthatta a nyakába az aranyérmet, aki az olimpiai bajnok és egykori világcsúcstartó Németh Miklóssal együtt az edzője is.

A sprinter Takács Boglárka a pénteki 100 méteres győzelme után 200 méteren is megvédte a címét, de nagy valószínűséggel az augusztusi budapesti világbajnokságig már nem versenyez a hosszabbik távon. Jövő hétvégén a finnországi U23-as Európa-bajnokságon fut, majd két napra rá Székesfehérváron, a Gyulai István Memorialon, 20-án pedig Szlovákiában.

„Futottam már Mondo borításon, nagyon szeretem, emiatt is vártam annyira ezt az ob-t az új stadionban  – mondta lapunknak a BHSE 21 éves versenyzője. –  A pénteki száz méter még jót is tett a szombati kétszázamnak, mert »élesítette« a lábaimat, kicsit jobb futás is volt annak ellenére, hogy a száz a főszámom, amin viszont kicsit elmaradtam a várttól. De az is stabil futás volt, amiből még kijöhet egy jó eredmény. Nyilván vannak hullámvölgyek, de sprintszámban nem olyan nehéz tartani a jó formát, a vébéig van még idő, és egyik verseny segíti a másikat, még ha ez nem is mindig látszik az eredményeken.” 

Nem ő volt a második nap egyetlen duplázója, Wahl Zoltán a 400 után a 200-at is megnyerte, Wagner-Gyürkés Viktória pedig a pénteki 1500-as győzelme után szombaton 5000-en is nyert, azzal a különbséggel, hogy akkor csak az utolsó kanyarban előzte meg Vindics-Tóth Lili Annát, ezúttal azonban esélyt sem adott senkinek, óriási előnnyel nyerte meg a versenyt. Amilyen sima volt a 400-on már győztes Kéri Bianka győzelme női 800 méteren, annyira kiélezett volt a férfiak versenye, a végig vezető Huller Dániel a célegyenes előtt kibillent az egyensúlyából az SVSE két futója, Kiss Gergő és Kubasi János között, így Vindics Balázs meg tudta előzni, de Huller óriási hajrával elsőként dobta be magát a célba, csak milliméterekkel, három századdal megelőzve riválisát.

Herczeg György (középen) szerezte a nap meglepetését (Fotó: Török Attila)
Herczeg György (középen) szerezte a nap meglepetését (Fotó: Török Attila)

Pap Kristóf szintén duplázott, a távolugrás után a hármasugrást is megnyerte, mint ahogy Márton Anita a diszkoszvetésben szerzett aranya után tovább javítva saját rekordját súlylökésben, szabadtéren tizenhetedik alkalommal szerezte meg a magyar bajnoki címet, ráadásul jó eredménnyel, a 18.40-nél nagyobb dobással csak legjobb éveiben, 2016-ban (18.52) és 2017-ben (18.55) nyerte meg az ob-t. Halász Bence is hozta a papírformát kalapácsvetésben, nagyon jó sorozat után védte meg a címét, valamennyi dobása 76, kettő 77 méter feletti volt, és 77.52-es idei legjobbjával szerezte meg sorozatban hetedik magyar bajnoki címét, utolsó dobásánál pedig kedvenc Metallica-száma szólt a hangszórókból.

800 méteren Kéri Bianka (zöldben) nyert (Fotó: Török Attila)
800 méteren Kéri Bianka (zöldben) nyert (Fotó: Török Attila)

A 100 méteres gátfutásban öt század különbség volt a címvédő Kozák Luca (13.04) és Kerekes Gréta (13.09) között, így szorosabb döntő volt várható, mint az elmúlt években. A fináléban aztán Kozák begyújtotta a rakétákat, a győzelme nem forgott veszélyben, és elképesztő idővel, 12.72-vel ért célba elsőként Tóth Anna (12.84) és Kerekes (12.93) előtt, amivel ötödször védte meg a címét, és teljesítette a 2024-es olimpiai szintet is, így biztos induló Párizsban.

128. ATLÉTIKAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfiak. 200 m (-0.3). Országos bajnok: Wahl Zoltán (TSC-Geotech, edző: Bartha Attila, Bartha Előd Attila) 21.07,
2. Bundschu Patrik (Vasas) 21.25, 3. Nadj Levente László (Békéscsabai AC) 21.69. 800 m. Ob: Huller Dániel (VSD, e: Maracskó Pál, Orosz Ákos) 1:47.08, 2. Vindics Balázs (UTE) 1:47.11, 3. Kiss Gergő Xavér (SVSE) 1:47.34. 5000 m. Ob: Vörös Márk (KSI SE, e: Héjja Antal, Kárai Kázmér, Zemen János) 14:05.85, 2. Karsai Gábor (Békéscsabai AC) 14:10.82, 3. Sós Barnabás (Margitszigeti AC) 14:29.36. 110 m gát (0.0). Ob: Szeles Bálint (EVSI, e: Petrovai József) 13.64, 2. Eszes Dániel (VSD) 14.15, 3. Polyák Zoltán (Ikarus BSE) 14.48. 400 m gát. Ob: Bánóczy Árpád (Vasas, e: Kun-Szabó Balázs) 50.79, 2. Molnár Csaba Levente (Ikarus BSE) 51.13, 3. Koroknai Tibor (DSC-SI) 51.43. 5000 m gyaloglás. Ob: Helebrandt Máté (NYSC, e: Pokrovenszki József) 19:32.59, 2. Tóth Norbert (H. Szondi SE) 19:56.05, 3. Tokodi Dávid (FTC) 21:03.16. Rúd. Ob: Böndör Márton (AC Bonyhád, e: Scheidler Géza, Böndör Dániel) 510, 2. Kéri Tamás (Ikarus BSE) 510, 3. Nagy Marcell (MTK Budapest) és Bánovics József (MATE-GEAC) 500. Hármas. Ob: Pap Kristóf (FTC, e: Vágóné Solti Mária) 15.91 (+0.5), 2. Galambos Tibor (FTC) 15.69 (+0.3), 3. Szenderffy Dániel (VSD) 15.47 (+0.2). Súly. Ob: Tóth Balázs (NYSC, e: Cserpák Róbert, Kerekes László) 18.05, 2. Kovács László (Ikarus BSE) 17.89, 3. Fekete István (KARC) 17.17. Kalapács. Ob: Halász Bence (Dobó SE, e: Németh László, Németh Zsolt) 77.52, 2. Varga Donát (Dobó SE) 75.26, 3. Rába Dániel (Dobó SE) 72.47. Gerelyhajítás. Ob: Herczeg György (FTC, e: Németh Miklós, Herczeg György) 79.89 (U20-as országos csúcs, régi: 75.95, 2022, Herczeg György), 2. Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki SC-SI) 75.41, 3. Kovács Noel (Ikarus BSE) 72.18
Nők. 200 m (+0.1). Ob: Takács Boglárka (BHSE, e: Németh Roland) 23.27,
2. Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.49, 3. Csóti Jusztina (FTC) 23.51. 800 m. Ob: Kéri Bianka (SVSE, e: Stupián Anikó) 2:02.97, 2. K. Szabó Gabriella (NYSC) 2:07.61, 3. Heffner Hédi (BEAC) 2:09.05. 5000 m. Ob: Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE, e: Babinyecz József) 15:35.83, 2. Vindics-Tóth Lili (BHSE) 15:57.74, 3. Kocsis Kata (FTC) 17:54.86. 100 m gát (-0.1). Ob: Kozák Luca (DSC-SI, e: Suba László, Suba Emese Réka) 12.72, 2. Tóth Anna (DVTK) 12.84, 3. Kerekes Gréta (DSC-SI) 12.93. 400 m gát. Ob: Molnár Janka (TSC-Geotech, e: Bartha Attila) 56.58, 2. Mátó Sára (MTK Budapest) 57.32, 3. Mohai Regina (MTK Budapest) 57.92. Magas. Ob: Fekete Fédra (BHSE, e: Zsivoczky-Farkas Györgyi, Zsivoczky-Pandel Attila) 185, 2. Bátori Lilianna (Vasas) 178, 3. Renner Luca (MTK Budapest) 175. Távol. Ob: Bánhidi-Farkas Petra (BHSE, e: Szenczi László) 655 (+0.2), 2. Lesti Diana (TSC-Geotech) 643 (+0.4), 3. Rózsahegyi Bori (TSC-Geotech) 632 (+0.5). Súly. Ob: Márton Anita (Békéscsabai AC, e: id. Eperjesi László) 18.40, 2. Veiland Violetta (SZVSE) 15.63, 3. Beregszászi Renáta (SZVSE) 14.80. Kalapács. Ob: Gyurátz Réka (Dobó SE, e: Németh Zsolt) 69.66, 2. Németh Zsanett (Dobó SE) 64.61, 3. Viszkeleti Villő Anna (Dobó SE) 63.63

A PÁRIZSI OLIMPIA MAGYAR KVÓTÁSAI
ATLÉTIKA
Szintidővel rendelkezők

Nők: Kozák Luca (100 m gát)

ÖKÖLVÍVÁS
Férfiak:
Kovács Richárd (63.5 kg)
Nők: Hámori Luca (66 kg)

ÖTTUSA
Nők:
Gulyás Michelle
Férfiak: Bőhm Csaba

SPORTLÖVÉSZET
Férfiak:
Pekler Zalán (kisöbű szabadpuska összetett)

ÚSZÁS
Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők
Férfiak:
Betlehem Dávid (1500 m, 800 gyors), Kós Hubert (200 m hát), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Szabó Szebasztián (50 m gyors), Kovács Benedek (100 m, 200 m hát), Milák Kristóf (100 m, 200 m pillangó), Márton Richárd (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát)
Nők: Késely Ajna (400 m gyors), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik