Atlétika: Szűcs Valdó Debrecenbe igazolt

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 10:51
null
Szűcs Valdó klubot váltott (Fotó: Tumbász Hédi)
A gátfutó Szűcs Valdó a Debreceni Sportiskola versenyzőjeként folytatja pályafutását, de Floridában készül a jövő évi atlétikai világversenyekre – írja az MTI.

 

A 26 éves olimpikon az M4 Sport Sporthíradójának elmondta, hogy szükségét érezte a váltásnak. Az olimpiára Kozák Luca edzőjével, Suba Lászlóval készült, ezért választotta a DSC-SI-t.

Szűcs Valdó hozzátette, hogy az év végi alapozást még Floridában tervezi és James Hillier állítja össze az edzéstervét. A debreceni klub honlapjának már megemlítette, hogy a fedett pályás szezon elején, januárban tér vissza Magyarországra.

„Azt szeretném, hogy maximálisan felkészült, százszázalékos, sérülésmentes Szűcs Valdó álljon oda Belgrádba és természetesen ez a folytatásra is igaz, mint Münchenre, mint Eugene-ra, a világbajnokságra is. Úgy gondolom, ha ez mind összejön, akkor nem elképzelhetetlen, hogy mindenhol döntőt fussak” – fogalmazott a háromszoros magyar bajnok gátfutó.

Jövőre három világversenyt fognak rendezni, a pandémia miatt idén elhalasztott Európa-bajnokságra augusztusban Münchenben kerül sor, júliusban Oregonban lesz a világbajnokság.

A fedett pályás világbajnokságnak március 18-20-án Belgrád ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik