Tavaly szeptember óta a Magyar Atlétikai Szövetséget részben új elnökség vezeti, de az egyetértés már kezdettől fogva nincs meg a tagjai között. A testület 2024. szeptember 20-án hét elnökségi taggal kezdte el az új ciklust, tagjai az elnök Gyulai Miklós mellett a két alelnök Zsivoczky-Farkas Györgyi és Németh Zsolt, valamint a vezetőség régebbi tagja, Oroszi Zsuzsanna mellett új emberként bekerült Kriszt Balázs, Tölgyesi Előd és Horváth Gergely is. Közülük azóta a gerelyhajítóként hétszeres országos bajnok Horváth már lemondott a tisztségéről, így hatan maradtak.
Viszont ők hatan két tábora szakadtak, az egyik oldalon az elnök Gyulai mellett a MATE-GEAC ügyvezető elnöke, Kriszt és a paraszakágért felelős Oroszi, a másikon a Budapesti Honvéd Sportegyesület atlétikai szakosztályának vezetője, a többpróbázóként fedett pályán Eb-bronzérmes Zsivoczky-Farkas, a korábbi vb-ezüstérmes kalapácsvetőként a Szombathelyi Dobó SE-t vezető Németh és a székesfehérvári ARAK-ot irányító Tölgyesi. Jelen helyzetben a másik oldal az, amelyik elégedetlen a MASZ működésével, ők szeretnének változást elérni.
„Miután az új elnökségi tagok bekerültek, rögtön az első elnökségi ülésen teljesen váratlanul ért minket, amit tapasztaltunk tőlük – mondta szerdán Gyulai Miklós, a MASZ elnöke. – A másodikon már a napirendet sem fogadták el, vagyis el sem tudtuk kezdeni az ülést. Arra hivatkoztak, hogy mint elnök nem teljesítem az akkor még Horváth Gergellyel együtt négy elégedetlenkedő elnökségi tag kéréseit. Mentünk tovább, de a következő ülések sem csak az atlétikáról szóltak, hanem megpróbáltak nyomást gyakorolni rám olyan eszközökkel, amelyek a jogszabályoknak sem teljesen feleltek meg. Eljött az idő, ehhez nem asszisztálok tovább!”
A szövetség első embere szerint a péntek délelőtti küldöttgyűlésnek óriási tétje lesz:
„A szokásos napirendi pontok megbeszélése után világossá fogom tenni, hogy ez egy puccs volt a részükről, amelynek a célja, hogy megtámadják és ellehetetlenítsék a szövetség munkáját. Ha nem fogadják el a beszámolómat, az atlétikai élet megáll, és végképp kettészakad, nehéz lesz tovább működni. Mint ahogyan eddig, ezután is a közös döntések mellett teszem le a voksom. Úgy érzem, hogy a másik oldalon lévők szándékai mögött egyéni, kiscsoportos diktátumok állnak, klubérdekeket próbálnak meg érvényesíteni. Kritikaként róják fel a szövetségnek, hogy átláthatatlanul működik. Egyértelmű rágalom, hogy a sportra fordítandó támogatások egy részét bizonyos tagok, így én is, ellopják. A magyar atlétika nekem családi ügy, édesanyám és édesapám nevében is kikérem magamnak!”
A tavaly szeptemberben már az ötödik elnöki ciklusát elkezdő sportvezető célja a megegyezés a másik féllel. Szeretnék továbbra is folytatni a munkát, és az elmúlt időszak kiemelkedő eredményeit inkább arra felhasználni, hogy a 2023-as budapesti világbajnokság hatására folyamatosan szélesedő utánpótlásbázist alkotó fiatal generációt fel tudják nevelni.
„Németh Zsolt, Zsivoczky-Farkas Györgyi és Tölgyesi Előd totális szereptévesztésben van, elnökségi tagként úgy gondolják, hogy nekik kellene operatívan irányítaniuk a szövetséget. Nem voltak tisztában azzal, hogyan működik egy ilyen szervezeti rendszer, amikor belevágtak. Nem erre számítottam, amikor elnökségi tagnak pályáztam. Olyan javaslatok, amelyek segítették volna az operatív működést vagy a sportszakmai igazgató munkáját, még nem hangzottak el tőlük. Azt állították, hogy »mindenki lop, csal, hazudik«, áprilisban át is vizsgálták a dokumentumokat, de nem találtak semmit, ami igazolta volna az állításukat” – mondta Kriszt Balázs elnökségi tag.
Az ellenzők a hét elején nyílt levélben arra kérték a pénteki küldöttgyűlés résztvevőit, hogy ne fogadják el a szövetség beszámolóját. Ha a küldöttek mégis elfogadják, az elnök által „puccskísérletnek” nevezett akció megbukik, és az ő tábora megerősödve jön ki belőle, de ugyanez fordítva is igaz lehet.
A kialakult helyzetről a másik fél képviselőit is megkérdeztük, akik így összegezték az álláspontjukat:
„Nem tudjuk értelmezni ezt az alaptalan vádaskodást, mivel mi független átvilágítást kértünk, ami bevett gyakorlat új vezetés esetén. Szerettük volna tudni az aktuális helyzetet, hogy az új elnökség honnan indul el. Ez csak hónapokkal később, nem az általunk kért tartalommal és formában kezdődött el, és a mai napig sem ismerjük annak eredményét. Mi transzparens működést szeretnénk, például hangfelvételt az elnökségi ülésekről, amely a közös értelmezés alapja lehetne mindenki számára. Ezen felül továbbra is fontosnak tartjuk, hogy az elnökségi tagoknak legyen lehetősége témafelvetésekre az elnökségi üléseken, amelyeket érdemben kellene tárgyalni, illetve döntéseket hozni, ellentétben a mostani gyakorlattal, ahol csak az elnök által javasolt napirendi pontok kerülhetnek felterjesztésre, és tárgyalásra. Az elnökségi üléseken, majd azt követően írásos formában is több dokumentumot kértünk ki, melyeket csak részben, vagy egyáltalán nem kaptunk meg. Mindezt e-mailekkel is tudjuk igazolni. Méltatlannak érezzük, hogy az alapszabályban foglalt elnökségi jogok gyakorlására nincs valós lehetőségünk. Célunk azonban ezután sem változik, mi a magyar atlétika egészének érdekeit akarjuk képviselni az elnökségben.”