Atlétika: beleszólhat-e Budapest a rendezésbe?

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 11:10
null
Végig tudja-e vinni akaratát Karácsony Gergely főpolgármester? (Fotó: Móricz-Sabján Simon/Világgazdaság)
Vajon végig tudja-e vinni akaratát Karácsony Gergely főpolgármester, s más helyszínt kell keresni a 2023-as budapesti világbajnokságnak, vagy elcsitulnak a sport felett zajló politikai viharok, a magyar atlétikában dolgozó szakemberek pedig megbízható versenyrendezőként, presztízsveszteség nélkül jöhetnek ki egy áldatlan helyzetből? Ez itt a kérdés!

 

Az Atlétikai Világszövetség hallgat. Tulajdonképpen nincs is oka megszólalni, hiszen nem a fővárossal kötött szerződést a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséről, hanem a Magyar Atlétikai Szövetséggel és a magyar kormánnyal, így tulajdonképpen rajta kívül esik az a politikai vita, amely a rendezvény körül folyik hazánkban.

Amint arról lapunk is beszámolt, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön azt javasolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulását, mert a kormány – állítása szerint – megszegte a fővárossal kötött megállapodását. A miniszterelnökség komolytalannak nevezte a politikus nyilatkozatát, a Magyar Atlétikai Szövetség pedig közölte: azon dolgozik, hogy felejthetetlen világbajnokságot rendezzen.

A kérdés csak az, beleszólhat-e közvetlenül Budapest a szervezésbe? A válasz pedig az – legalábbis tudomásunk szerint –, hogy nem, mivel a kormány garanciát adott a rendezésre, így az ő feladata a rendezvény anyagi és humánerőforrásait biztosítani – épül is egyébként a stadion, amely a következő évtizedekben a hazai atlétika otthona lehetne.
Mi történhet?

Ha Karácsony Gergely levelet ír Sebastian Coe-nak, a világszövetség elnökének (akivel egyébként néhány hónapja már egyeztetett, és úgy tűnt, meg is állapodtak), akkor a nemzetközi szervezet meggondolhatja magát, és elkezdhet beugró helyszínt keresni. Legutóbb 2005-ben történt ilyen (de előtte sem túl gyakran) – akkor London nyerte el a rendezést, ám túl sokba került volna a Pickett Lock Stadion megépítése, ezért Sheffieldbe akarták vinni a rendezvényt, amit viszont a világszövetség nem fogadott el, így Helsinki lett a házigazda.

Vajon be tudna-e ugrani helyettünk is valaki? Nos, egyrészt mindenképp hatalmas presztízsveszteség lenne, hiszen az atlétikai világbajnokság a harmadik legnagyobb nemzetközi sportesemény a világon. Másrészt egy szabad szemmel is „jól látható” összegbe kerülne másik országba költöztetni a versenyt, hiszen ezekre az eseményekre nem lehet következmények nélkül pályázgatni. Egyvalami biztos: hazánkban nincs másik olyan létesítmény, amelyikben az eseményt meg lehetne rendezni, úgyhogy – patthelyzet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik