Ajánló: futás mellett jógával az olimpiai kvótáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.16. 18:03
Az áprilisi félmaratoni után újabb budapesti viadalon győzött az olimpikon Virág-Erdélyi Zsófia, aki ezúttal a Nemzeti Futóversenyen, tíz kilométeren végzett az élen. A Csupasport vele beszélgetett.




„Nagyon jól éreztem magam a Nemzeti Futóversenyen, tetszett a pálya, a kétkörös lebonyolítás miatt gyakran láttam az apukámat és a nővéremet szurkolni, igaz, az utolsó két kilométerre utolértük a mezőny végét, ott egy kicsit kerülgetni kellett a többieket” – mondta Virág-Erdélyi Zsófia a Csupasportnak.

Az olimpiai kvótáért harcoló maratoni futó a két gyermek mellett jógaoktatói tanfolyamra jár, pedig eleinte nem szerette ezt a mozgásfajtát, mert a futás mellett úgy érezte, mintha semmit sem csinálna. Aztán alaposabban utánaolvasott, és rájött, a jóga sokat tud segíteni abban, hogy higgyen magában.

A Csupasporton ezen kívül profi edzőtől kaphatnak tanácsot azok, akik még kezdő futók, vagy akik szívesen csatlakoznának ötszáz kilométeres kihívásunkhoz.
Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik