Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 08:40
Enyingi Patrik (Fotó: Bodnár Boglárka/MTI)
A nemrég a lengyelországi Gyémánt Liga-fordulóban országos csúcsot futó 4x400-as férfiváltónk alapemberével, Enyingi Patrikkal beszélgettünk.

Nagyon hosszú idény végén következik az atlétáknak az év legnagyobb megméretése, a világbajnokság. A szeptember 13. és 21. között Tokióban sorra kerülő versenyen Enyingi Patrikot is láthatjuk majd, aki még július végén, Madridban teljesítette a kvalifikációs szintet 400 méteren. Tette úgy, hogy 44.84-es idejével beállította Molnár Attila országos csúcsát.

Fedett pályás Európa-bajnokunk ezt az eredményt egy hete a Gyulai István Memorialon egy tizeddel túlszárnyalta, majd szombaton Molnár és Enyingi már egymás oldalán javította meg a váltó magyar rekordját. A Chorzówban elért 3:01.46 egyben a Gyémánt Liga történetében férfi 4x400-on futott legjobb eredmény is lett!

„Azért ez elég jól néz ki így! Megkaptuk a táblát és visszük haza! – mondta a csúcsdöntés után Enyingi Patrik. – Nem volt rossz futás, de sokkal jobb lett volna, ha vannak előttem és húznak kicsit. Csak négy csapat volt, így ez a segítség nem adatott meg, de a jó hangulat a stadionban nekünk is sokat jelentett, nem csak a lengyeleknek. Ők elég erős riválisaink voltak, igaz, végül kizárták őket.”

A MATE-GEAC 24 éves sprintere kezdte a futamot, majd következett Wahl Zoltán, akit Csahóczi Csanád váltott, hogy aztán Molnár Attila szép utolsó körrel tegye biztossá a győzelmet. Enyingi szerint Molnár részében maradt egy másodperc – nem azért gondolja így, mert társa valamit hibázott volna, hanem mert a lengyelt ki kellett kerülnie, és miközben a spanyol riválisát előzte, kissé megbotlott. Tiszta pályán kijöhetett volna még szebb eredmény is, azonban a vb-kvalifikációban a 16., utolsó kijutó helyen álló Zambia 2:59.12-je szerinte most még nem lett volna reális.

„Nem is a vébére való kijutást céloztuk meg ezzel a mostani versennyel, szerettük volna, hogy a kétezerhuszonhatos Európa-bajnoksághoz legyen két időnk, hogy jövőre már ne kelljen ezzel foglalkoznunk” – ha továbbra is ilyen szépen fejlődnek egyénenként is a márciusban fedett pályás vb-bronzérmes 4x400-as váltónk tagjai, akkor Birminghamben akár még a 2024-ben elért 8. helynél nagyobb célokat is megfogalmazhatnak. Két éve, Rómában 2:59.84 kellett az aranyhoz, 3:00.82 a dobogóhoz…

Enyingi a vb előtt még a zürichi Gyémánt Liga-döntő betétfutamában áll rajthoz.

ENYINGI PATRIK LEGFONTOSABB 2025-ÖS MÉRFÖLDKÖVEI
Február 4.: egyéni csúcs és 3. hely Ostravában fedett pályán, 46.19
Február 22.: fedett pályás országos bajnokság, aranyérem
Március 7.: fedett pályás Európa-bajnokság, elődöntő, 7. hely
Március 21.: fedett pályás világbajnokság, elődöntő, 7. hely
Március 23.: fedett pályás világbajnokság, bronzérem a magyar váltóval
Június 21.: győzelem Dessauban 45.22-es egyéni csúccsal
Június 27.: csapat Európa-bajnokság, országos csúcsbeállítás, 44.84
Július 23.: nyári egyetemi világjátékok, ezüstérem 400 méteren
Augusztus 12.: Gyulai István Memorial, 6. hely 45.34-gyel
Augusztus 16.: Gyémánt Liga, Chorzów, 3:01.46-os országos csúcs a 4x400-as férfiváltóval

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila új országos csúcsot futott a Gyulai Memorialon

Atlétika
2025.08.12. 20:01

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
2025.07.29. 11:31

Egyetemi világjátékok: Gyertyás Róza cselgáncsban, Enyingi Patrik 400 méteres síkfutásban szerzett ezüstérmet

Egyéb egyéni
2025.07.23. 22:52

„Nagyon várom a Gyulai Memorialt, elképesztő mezőny lesz” – Enyingi Patrik a Nemzeti Sportrádiónak

Atlétika
2025.07.02. 21:20

Atlétikai csapat Eb: a sprintereink húzták felfelé a magyar csapatot Madridban

Atlétika
2025.07.02. 10:31

Erőn felüli teljesítménnyel a kilencedik helyen állunk a csapat Európa-bajnokságon

Atlétika
2025.06.27. 21:08

Takács Boglárka 100-on és 200-on, Enyingi Patrik 400-on nyert bronz kategóriás versenyt

Atlétika
2025.06.21. 19:47

Egy kis közösség nagy sikere az atlétikai csapatbajnokságon

Atlétika
2025.05.27. 11:40
Ezek is érdekelhetik