Szabadtéri idényrajt előtt a hazai élatléták

Vágólapra másolva!
2025.05.15. 13:41
null
Halász Bence Cipruson edz jelenleg (Fotó: Getty Images)
A jövő szombaton sorra kerülő zágrábi verseny jelenti a szabadtéri szezon rajtját több magyar élatléta számára is.

A magyar szövetség összeállításából kiderül, hogy a gátas Kozák Luca, a kalapácsvető Halász Bence és – várhatóan – a sprinter Takács Boglárka is indul a horvát fővárosban.

A fedett pályás szezon után a szabadtéri idényre való felkészülést először Cipruson kezdtük egy kéthetes edzőtáborral, majd most jöttünk haza egy tíznapos beleki táborból. Szerintem mind a kettő jól sikerült, Tóth Annával nagyon jókat edzettünk. Úgy érzem, ott tartok, ahol tartanom kell május elején, a legfontosabb, hogy egészséges vagyok, fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam. Mivel tavaly egész évben sérüléssel küszködtem, így az elsődleges cél, hogy kvalifikáljam magam Tokióba. Ezért szeretnék már május-júniusban jó versenyeken jó időeredményt vagy akár szintet is futni” – nyilatkozott a 100 méter gáton Eb-ezüstérmes Kozák Luca.

Jelenleg Cipruson edzőtáborozom, a többiek otthon vannak Szombathelyen, egyedül jöttem tizenkét napra. Nagyon szépen halad a felkészülés, technikailag csiszolódok, erőben pedig jobban állok, mint az előző évben ilyenkor szerintem. Nagyon várom már a szezon kezdetét és a nagy dobásokat” – mondta az olimpiai ezüstérmes Halász Bence.

Jelenleg Spanyolországban edzőtáborozom. A négyhetes tábor utolsó heténél tartunk, s bár egy kisebb betegség hátráltatott, mostanra, úgy érzem, újból kezdek formába lendülni. Látva, hogy a nemzetközi mezőny már javában versenyez, egyre izgatottabban várom én is a szezonkezdést” – fogalmazott az idei fedett Eb-n 60 méteren döntős Takács Boglárka, aki szerdán Savonában is futhat még Zágráb előtt.

A 400-on fedett pályás Európa-bajnok Molnár Attila már túl van egy kéthetes ciprusi edzőtáboron. „Most fogom elkezdeni a felgyorsulást a szabadtéri szezonra. Lesz egy Gyémánt Ligám június elején Rómában, ott fogom elkezdeni a komolyabb versenyzést. Előtte edzésjelleggel a csapatbajnokságon állok rajthoz” – közölte Molnár Attila.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Szoboszlai győztes gólpasszal jubilált; Halász Bencébe Pars Krisztián öntött lelket

E-újság
2025.09.17. 23:53

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19

Takács Boglárka nem jutott tovább 200 méteren az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 12:37

A 100. liverpooli mérkőzésére készül Szoboszlai Dominik; Halász Bence ismét világbajnoki bronzérmes

E-újság
2025.09.16. 23:40

Krumplitest helyett – Deák Zsigmond jegyzete

Atlétika
2025.09.16. 23:39
Ezek is érdekelhetik