Atlétika: Rózsahegyi Bori az U20-asok között is Európa legjobbja

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.14. 20:54
null
A 18 éves távolugró, Rózsahegyi Bori eseménydús, kritikáktól sem mentes időszak után érdemelt ki U20-as Európa-bajnoki címet Tamperében.

Az U18-as korosztályban kétszer nyert EYOF-ot (európai ifjúsági olimpiai fesztivál), a tavalyi évét bokaszalag-szakadás hátráltatta, edzőt váltott, új technikát tanult, az utóbbi időben több kritika is érte, ám most augusztusban a finnországi Tamperében rendezett U20-as Európa-bajnokságon ismét megmutatta, hogy továbbra is a kontinens – és az sem túlzás, hogy a világ – egyik legígéretesebb távolugrója.

A Tatabányai SC-Geotech színeiben versenyző 18 éves Rózsahegyi Bori az U20-as Eb-t 646 centiméterrel nyerte meg.

Rózsahegyi Bori U20-as Eb-címet szerzett Tamperében Forrás: European Athletics

A győztes ugrást ötödik kísérletre mutatta be a döntőben, melybe a selejtezőből az utolsó, tizenkettedik helyen kvalifikálta magát (599). Bori a felkészülése nagy részét Stuttgartban végezte a német válogatottal kiemelkedő sikereket elérő tréner, a hazai szövetség ugrószakágát vezető Kiss Tamás szakmai felügyelete mellett. Korábban Tatabányán hosszú éveken keresztül Henyecz László foglalkozott vele.

„Összességében nagyon élveztem ezt az Európa-bajnokságot, mindig is szerettem a világversenyeket légkörét, hangulatát– mondja Bori. – Könnyebbséget jelentett, hogy előzetesen semmiféle elvárást nem támasztottam magammal szemben, valamint a szövetség, az edzőm és az egyesületem felől sem éreztem eredménykényszert, így felszabadultan versenyezhettem. A selejtező necces volt, de egy biztonsági ugrással végül sikerült döntőbe jutnom, amelyben az ellenfeleimmel

tudtuk, hogy nem feltétlenül az fog nyerni, akinek a legjobb egyéni csúcsa van.

Többen is 640-650 körüli eredménnyel érkeztünk Tamperébe, így az aznapi forma mellett fontos volt, hogy ki miként alkalmazkodik a változékony időjárási körülményekhez. Nagyön örülök, hogy végül enyém lett az Európa-bajnoki aranyérem. Az utolsó napon ugrottam, így szinte az egész magyar csapat szurkolt nekem a lelátón, és ez is sokat segített.”

Rózsahegyi Borinak hatból hat kísérlete volt hat méter feletti az U20-as Eb-döntőben  Forrás: European Athletics

Bori a 648 centis jelenlegi egyéni csúcsát az U20-as magyar bajnokságon ugrotta július elején. Az Eb-n ezt az eredményt két centire közelítette meg.

„Tavaly májusban sérültem meg, utána az U18-as Eb és az U20-as vébé sem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Persze, a bokámnak is kellett idő a gyógyuláshoz. Az új egyéni csúcsig idén júliusig kellett várnom, de tudtam, hogy bennem van a jobb eredmény, mert ez az edzéseken már látszódott. Az új technikára való átálláshoz idő és türelem kell. Tisztában voltam vele, hogy ha váltok, akkor egy ideig kiemelkedő eredmény nélkül maradhatok. De nem is most akarok hatalmasat ugrani, hanem három év múlva meg majd utána. Persze, amíg a versenyek nem mindegyike sikerül olyan jól, addig lelkileg is örlődik a sportoló. Főleg akkor, ha mellette több negatív kritika is éri a döntéseit és a munkáját. Sok minden történt velem az utóbbi időben, a változások nem mindig mennek zökkenőmentesen, ehhez kapcsolodóan az sem volt könnyű, hogy szinte többet voltam Stuttgartban, mint otthon. Kiss Tamásnak már számos kitűnő atlétája volt, ezért többen azt gondolták, hogy majd egyik pillanatról a másikra én is látványosat javulok.

Folyamatosan fejlődök technikailag, fizikálisan és mentálisan is, ahogyan az egy elsőéves U20-as atlétától elvárható. Az Eb-arany pedig megerősített abban, hogy jó úton járok.

(Kiemelt képünkön: középen az U20-as Eb-győztes Rózsahegyi Bori Forrás: European Athletics)

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
2 órája

Tekvondó: érmünk lett a verseci GP-versenyen, kvalifikáció (még) nincs

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
Tegnap, 20:25

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
Tegnap, 13:18

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Asztalitenisz: egyesben bronz-, párosban ezüstérem az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.28. 18:53
Ezek is érdekelhetik