Kizárták a maratoniról az 52 éves kínai futót, mert végig dohányzott – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 16:42
Az 52 éves Chent kizárták, mert dohányozva teljesített egy maratont (Fotó: Weibo)
Címkék
Egészen elképesztő indok miatt zártak ki egy 52 éves futót a kínai Hsziamen Maratonon, a szervezők indoklása szerint ugyanis a férfi eredményét azért nem fogadták el, mert végig dohányzott, s így teljesítette három óra és 33 perc alatt a több mint 42 kilométeres távot.

A Toronto Sun közlése szerint az 52 éves Csen végig dohányzott a maratoni táv teljesítése alatt, a szervezők viszont arról számoltak be, hogy a férfi ezzel megsértette a verseny szabályait és előírásait, ezért kizárták.

„A futók civilizálatlan viselkedése, mint például a dohányzás, a virágágyások és zöld területek taposása, melyek befolyásolják a verseny és a többi futó biztonságát, kizárást von maga után” – indokolták a férfi kizárását a szervezők a versenyszabályzat 2.12-es pontjára hivatkozva.

A férfi nem először teljesített hasonlóképp egy maratonit, két évvel ezelőtt három óra 36 perc alatt tette meg a távot, és az 574. helyen végzett több mint 1500 futó közül, tavaly pedig a mostaninál egy perccel futott jobb időt – végig dohányozva.

A Toronto Sun emlékeztetett, a Kínai Atlétikai Szövetség tavaly változtatott szabályzatán, addig ugyanis nem számított szabályszegésnek, ha valaki dohányozva teljesíti a maratoni távot. A lap azonban megjegyezte, kétségtelenül meggondolatlan lépés a versenyzőktől a futás közbeni dohányzás, Csennek mégis sokan tapsoltak, hogy így is teljesítette a távot.

Nem Csen az egyetlen, akit furcsa indok miatt zártak ki, a skót Joasia Zakrzewskit 2023 tavaszán azért diszkvalifikálták a Manchester és Liverpool közötti 50 mérföldes versenyen, mert a távból négy kilométert autóval tett meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik