Atlétikai vb: „Többet szeretnénk adni, mint egy sportesemény”

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 13:09
null
Németh Balázs és Schmidt Ádám (Fotó: Földi Imre)
A végső simításokat végzi a Budapest 2023 Nzrt. szervezőbizottság és munkatársaik az augusztus 19. és 27. között tartandó atlétikai világbajnokságra. A szombati sajtótájékoztatón szó esett a szurkolói zónákról és az eseményt körülvevő fesztiválokról is.

Egy hét múlva kezdődik 2023 legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság.

A Nemzeti Atlétikai Központ már 2020 decembere óta épül, a szervezők pedig majdnem egy éve készülnek hazánk eddigi legnagyobb sporteseményére – ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót, melyen részt vett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az atlétikai vb kormánybiztosa és Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. szervezőbizottság vezérigazgatója.

„Kevesebb mint 168 óra múlva ilyenkor már ismerjük az első versenyszámok nyerteseit és érmeseit – kezdte beszédét Schmidt Ádám.Ebből is látszik: célegyenesbe fordult a rendezés. Nyugodt szívvel állíthatjuk: minden készen áll arra, hogy augusztus tizenkilencedikén megkezdődjön Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye. Azonban a rendezőkkel együtt úgy álltunk hozzá ehhez, hogy többet szeretnénk adni, mint egy sportesemény. A stadionban lesznek a szuperhősök, a sportparkban pedig egész napos élmények, koncertek várják az idelátogatókat. Kijelenthető: aki ide kilátogat, reggeltől estig kikapcsolódhat, vagy aktív sportolási lehetőségben részesülhet.”

Schmidt továbbá megemlítette: a vb hagyatéka túlmutat egy sporteseményen, hiszen az Atlétikai Központ korábban egy emberektől elzárt, szennyezett ipari terület volt, most pedig egy szabadidős sportpark, melyet a világbajnokság után is használhatnak az emberek. „Finisben vagyunk, két hét és egy nap múlva lezárjuk a vb-t, de addig is mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy ez legyen a valaha volt legjobb” – zárta gondolatait Schmidt Ádám.

„Egy héttel a kezdés előtt a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága nyugodt, magabiztos és rendkívül motivált – ez már Németh Balázstól hangzott el. – A sajtótájékoztató előtt fejeztük be az utolsó állománygyűlést, az összes kolléga részvételével, egymás szemébe néztünk még egyszer, a nagy hajtás előtt, és láttuk egymáson, hogy minden szeretetünket és szenvedélyünket belerakjuk a következő hét és a vb kilenc napjába. Nyugodtan és magabiztosan készülünk, hogy Budapest Kelet-Európában elsőként vendégül lássa a világ harmadik legnagyobb sporteseményét.”

Németh megemlítette: szombaton tíz órakor megnyílt a vb sajtóközpontja, sorra érkeznek a sportolók hazánkba, kedden pedig megnyitják az edzőpályákat, és az Erzsébet téren felállított szurkolói zónát.

Kiderült továbbá: már 102 országból vásároltak több mint 300 ezer jegyet, az idelátogatóknak pedig igyekeznek elérhetővé tenni az eseményt. Ehhez tartozik a 2023 forintos jegy, melyet buszokon, vonatokon lehet felhasználni a Budapestre való utazáshoz az ország bármely településéről, valamint az ársapka a büfékben.

„Elérhetővé és megfizethetővé szeretnénk tenni az atlétikai vb-t, minél többen itt lehessenek közöttünk, akik látni akarják a csodát augusztus 19. és 27. között” – tette hozzá Németh Balázs.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Nagyon nagy küzdelmet folytatunk a fiataloknál, hogy a virtuális tér helyett a valódi hús-vér közösséget válasszák

Egyéb egyéni
2025.09.28. 19:44

Schmidt Ádám: Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Egyéb egyéni
2025.09.26. 21:05

Díjátadó ünnepséget tartottak a Magyar Edzők Napja alkalmából

Egyéb egyéni
2025.09.25. 20:24

Sportoló Nemzet: családi nappal egybekötött program várja az érdeklődőket Sukorón

Egyéb egyéni
2025.09.23. 16:38

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Átadták Magyarország első World Skate minősítésű gördeszkapályáját

Egyéb egyéni
2025.09.20. 15:58

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17
Ezek is érdekelhetik