Atlétikai vb: Jó, amikor képesek vagyunk egységet mutatni – Novák Katalin

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 19:14
null
Novák Katalin a megnyitón (Fotók: Árvai Károly)
Noha a versenyek már szombat délelőtt megkezdődtek, sőt gyaloglásban világbajnokot is avattak, a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság hivatalosan szombat este kezdődött meg Budapesten az ünnepélyes megnyitóval. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke és Novák Katalin köztársasági elnök beszédével indult a program, majd zenei produkciók következtek.

 

Hivatalosan is elkezdődött a budapesti atlétikai világbajnokság, a Nemzeti Atlétikai Központban látványos megnyitó vezette fel az esti versenyprogramot. A Tavaszi szél vizet áraszt című népdalból előbb Freddie Mercury legendás, Népstadionos előadását vetítették ki a közönségnek, majd a hazai könnyűzene jeles képviselői folytatták a dalt. A pályán eközben kinyílt a világbajnokság színeiben pompázó hatalmas virág, a táncosok produkciója közben megjelent a 202 résztvevő nemzet zászlója. Végül a kabalafigura, Youhuu is megérkezett a stadionba, a racka juhok közül a világon a leggyorsabban futotta le a 100 métert, és természetesen szaltóval ünnepelt a célban.

Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin köszöntőjében elmondta, kilenc napon át reflektorfényben lesz Magyarország, hiszen a helyszínen szurkolók százezrei, a képernyők előtt milliók követik a világbajnokságot. Megköszönte azoknak, akik a világbajnokság megrendezéséhez szükséges feltételeket biztosították, mint mondta, „Jó, amikor képesek vagyunk egységet mutatni”.

 

Mi, magyarok szeretjük a kihívásokat, többet akarunk a kötelezőnél – hangsúlyozta Novák Katalin. – Egyszerre ünnepeljük az élsportot és az egészséges életmód alapjául szolgáló tömegsportot, a Nemzeti Atlétikai Központ és a sport-és szabadidőpark a világbajnokság öröksége lesz. A vébé többről szól, mint a kiemelkedő sportteljesítményekről, az eseményhez kapcsolódóan százezreket sikerült sportolásra bírni. A sporton keresztül megtapasztalhatjuk, hogy milyen a nemes küzdelem, rendezőként pedig a legjobbat mutatjuk magunkból, olyanok leszünk, amilyennek magunkat is látni szeretnénk.”

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe kiemelte: az idei vb nemcsak azért különleges, mert a világbajnokságok 40 éves fennállását ünnepeljük, hanem azért is, mert a legnagyobb atlétikai versenyt először rendezik meg Közép-Európában.

„Méghozzá fantasztikus helyszínen, amely a magyar atlétika méltó otthona lesz – emelte ki Coe. – A világbajnokságot övező fokozott várakozás mindig a maximumot hozza ki a sportolóktól, az idei eredményeket látva minden adva van ahhoz, hogy a valaha volt egyik legjobb vébé legyen a budapesti. A színpad készen áll a világ egyik legnagyobb látványosságához.”


1. VERSENYNAP, AUGUSZTUS 19.
Délutáni program
(Tv: M4 Sport, Eurosport1)
18.00: megnyitó
19.02:
férfi 1500 m, előfutamok (Szögi István)
19.05: hétpróba, súlylökés (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
19.09: férfi diszkoszvetés, selejtező, A-csoport
19.37: férfi hármasugrás, selejtező (Szenderffy Dániel)
19.43: férfi 100 m, előfutamok (Boros Bence)
20.31: hétpróba, 200 m (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
20.37: férfi súlylökés, döntő
20.43: férfi diszkoszvetés, selejtező, B-csoport (Szikszai Róbert)
20.55: női 10 000 m, döntő
21.49: 4x400 m mix váltó, döntő

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Wahl Zoltán: Egy álmom vált valóra a kínai vb-n

Atlétika
2025.04.01. 09:04

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Sebastian Coe nyitott az oroszok olimpiai visszatérésére

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:25

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02
Ezek is érdekelhetik