Atlétikai vb: félnapos csúszást okozott az előkészületekben a hétvégi vihar

Vágólapra másolva!
2023.08.06. 17:23
null
A budapesti atlétikai vb előkészületei során is gondot okozott a vihar (Fotó: Török Attila)
Félnapos csúszást okozott a szervezők felmérése szerint a vihar az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság előkészületeiben.

Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója a Nemzeti Atlétikai Központ közösségi oldalán megosztott videójában, a Hősök terén számolt be arról, hogy az elmúlt napokban időszakosan megakadtak a munkálatok az időjárás okozta nehézségek miatt.

„Nagyjából félnapos csúszást szedtünk össze, mert biztonsági okokból többször le kellett állítani a munkát, de a kollégáim megígérték, hogy amikorra kell, készen lesz minden és behozzuk ezt a csúszást” – mondta Németh Balázs, aki emlékeztette a szurkolókat, hogy a vb utcai versenyszámait díjtalanul lehet majd megtekinteni az útvonal mellett kiépített szurkolói pontokon, ahol szórakoztató programokkal is készülnek a kilátogatóknak.

A budapesti vb-t, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyaloglóversenyeknek otthont adó Hősök terén.

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik