Atlétika: Kozák Luca a csúcsformáját a vb-re időzíti

2023.05.19. 18:55
null
Kozák Luca a vb-re hegyezi ki a formáját (Fotó: Török Attila)
Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó sűrű szabadtéri szezonnak néz elébe, de minden versenyét az augusztusi világbajnokság érdekében tervezte be edzőjével a felkészülésébe, hogy Budapesten kerüljön csúcsformába.

 

A 26 éves gátfutó az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy tavasszal kisebb deréksérüléssel küzdött, ezért kihagyta a fedettpályás országos bajnokságot és az isztambuli kontinensviadalt is, de már teljesen felépült, és várhatóan ez a probléma már nem fogja befolyásolni a nyári teljesítményét.
A debreceni sportoló három hetet töltött Tenerifén, majd két hetet Törökországban, elmondása szerint mindkét edzőtábor nagyon jól sikerült, így pozitív élményekkel térhetett haza.

„Mivel a fedett pálya kimaradt, ezért volt egy kis hiányosság a futómunkában, és azokat kellett pótolni főleg Tenerifén, utána már Belekben inkább a technikai dolgokra koncentráltunk, de mind a két edzőtábor egy jó alapot adott a szabadtéri szezonra” – hangsúlyozta Kozák Luca.

A 100 méteres gátfutás országos csúcstartója a korábbi évekhez hasonlóan jövő szerdán, az olaszországi Savonában nyitja a szabadtéri idényt a Continental Tour Challanger állomásán, majd a 4x100-as váltóban és 100 méteren is megméreti magát, végül a csapat Európa-kupán és az ob-n visszatér a gátfutáshoz.

Kozák számára egyértelműen a budapesti világbajnokság lesz az év fő versenye és lépésről lépésre építkezik, hogy ott a lehető legjobb formáját nyújthassa.

„Nyilván hatalmas nagy előny, hogy megvan a szintem. Úgy tudok készülni, hogy tényleg csak a vb-re koncentrálok és minden versenyt úgy építünk be, hogy akkor legyek a legjobb formámban. Az pedig egy másik hatalmas előny, hogy itthon lesz, és tényleg nekünk fognak a leghangosabban szurkolni, úgyhogy emiatt is külön várom” – mondta a hétszeres magyar bajnok.

A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.

Legfrissebb hírek

Halász Bence győzött Bresciában

Atlétika
13 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
2026.08.15. 14:12

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
2026.08.12. 20:22

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2026.08.11. 22:43

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
2026.08.11. 21:18

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
2026.08.10. 20:57